Finoman szólva sem érdekelte, hogy mi lesz áldozatával. Több autó is haladt utána, azonban senki sem állt meg, hogy segítsen neki. Most szeretne kártérítést kapni, ugyanis nem tud dolgozni és a mindennapos teendők sem mennek neki egyedül.

Váratlan baleset

Szántó Marianna számára alighanem a március 16-a is pontosan ugyanolyan napnak ígérkezett, mint az összes többi. Éppen megszokott útvonalán biciklizett haza, amikor egy baleset gyökerestől felforgatta életét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szabályosan biciklizett

Mindez a Komárom-Esztergom vármegyei Neszmély település belterületén történt. Itt nincsen kerékpárút és szabályosan, az út melletti árok mellett haladt el, amikor elment mellette egy nagy, szürke kamion.

 

Már késő volt

„Csak arra emlékszem, hogy a világosszürke teherautó utolér, ki sem kerül, úgy halad el mellettem, súrolta a vállam. Félelmemben sikoltozni és kiabálni kezdtem, de ekkor már késő volt” – idézte fel a rettenetes pillanatokat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Így sérült meg

Ekkor nagyon megijedt, mivel attól félt, hogy beesik a hatalmas jármű alá. Biciklije kormányába kapaszkodva szerette volna megtartani egyensúlyát, ám amikor a teherautó elhúzott mellette, annak hátsó lámpája beleakadt a bal kezébe, s megsérült. 

Hallotta, ahogy eltörik a csontja

A menetszél kidobta őt az út közepére, közvetlenül egy, a kamion mögött haladó autó elé. Elesett, s jobb kezével próbálta tompítani az ütést. Hallottam, ahogy a csuklóm roppan, törik, de így legalább nem vertem bele a fejem a betonba – mesélte hátborzongató részletességgel.

Az árokba mászva menekült

Ahogyan a kamion, úgy a mögötte haladó autó vezetője sem állt meg. Bemásztam az árokba, nehogy valaki az úton keresztülhajtson rajtam. Ott ért a sokk, hogy nem csak a kamion, a halál szele is megérintett – idézte fel a drámai esetet.

Nem ivott semmit sem

Végül egy ismerős autós állt meg neki segíteni, ők hívták a rendőröket és a mentőket. A település polgármestere, akji maga is mentősként dolgozik, megdöbbentőnek nevezte a járművezetők közönyét. Gyorsan előkerült a szonda is, amely nem mutatott ki alkoholt.

Nem tud semmit sem megfogni

Mariann bal kezének két ujja és kézfeje szilánkosra tört a kamionnal történő ütközéstől, a nyílt törések mellett a másik, támaszkodó csuklója is eltört. Szemüvege ugyancsak összetört, biciklijét sem lehet megjavítani. Sérülései miatt nem tud semmit sem megfogni.

Reméli, előkerül a kamion

Emellett enni és fürdeni sem tud segítség nélkül. Egyelőre azt sem lehet tudni, mennyire lesznek maradandóak sérülései. Mariann elmondta, nem akar nyerészkedni, de szeretné, ha felelősségrevonnák a gázolót és kártérítést is akar a történtek miatt.

Közösségi oldalakon keres szemtanúkat

„Már most is százezres nagyságrendű a károm, ráadásul nem tudom, miből fogok megélni, a táppénz semmire sem elég, a két kezem munkájából éltem, nem tudom, mi lesz velem. Közösségi oldalakon is keresem azokat az autósokat, akik a baleset idejében Neszmélyen közlekedtek, hátha látták a kamiont” – tette hozzá a Blikknek nyilatkozva. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk saját illusztráció.)