Hétfő reggel, a Déli pályaudvarról induló, valamint oda érkező járatoknál 10-30 perccel hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra lehet számítani váltóhiba miatt. A Déli pályaudvar, Kelenföld, Érd alsó, Martonvásár peronjain az Országos Haváriaközpont utasmenedzserei, Székesfehérváron pedig a peronokon lévő jegyvizsgáló kollégák nyújtanak helyszíni információt utasainak számára. A székesfehérvári vonalon valamennyi InterCity helyjegy nélkül is igénybe vehető a szabadon maradt ülőhelyek elfoglalásával. 

Elővárosi forgalom

  • A martonvásári Z30-as vonatok Martonvásár – Budapest-Kelenföld között közlekednek.
  • a Déli pályaudvar – Százhalombatta közötti S40-es vonatok nem közlekednek.
  • a tárnoki S36-os vonatok nem közlekednek.

Csak egy-egy elővárosi járatot érintő változások:

  • A Déli pályaudvarról 6:55-kor Oroszlányba elindult S12-es vonat (4412) csak Tatabányáig közlekedik.
  • Az Oroszlányból 8:45-kor a Déli pályaudvarra induló S12-es vonat (4457) csak Oroszlánytól közlekedik, odáig pótlóbusszal utazhatnak.

Távolsági forgalom

  • A távolsági vonatok ismét a teljes útvonalukon, a Déli pályaudvarig közlekednek, és onnan is indulnak.
  • A Déli pályaudvarról 7:05-kor Tapolcára induló sebesvonat (9702) csak Balatonfüredtől közlekedik.
    • Székesfehérvárról 7:55-kor pótlóbusz indul Balatonfüredre (A vonat megvárja a pótlóbusz érkezését)
  • A Veszprémből 8:32-kor a Déli pályaudvarra induló Bakony InterCity (IC 909) nem közlekedik.
    • Székesfehérvárig pótlóbusszal utazhatnak, onnan a következő Budapestre tartó vonattal folytathatják útjukat.
  • A Budapest-Kelenföldről 8:12-kor Pécsre induló Mecsek InterCity (IC 802) várhatóan 30 perces késéssel indul.

Gázolt a vonat Füzesabonynál

Az Egerből 5 órakor a Keleti pályaudvarra elindult Agria InterRégió (IR 5509) Füzesabony előtt elütött egy embert, emiatt Füzesabony – Maklár között átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok. A helyszínelés idejére Füzesabonyban, a Szihalmi úti vasúti átjáróban is szünetel a közúti forgalom. Az Eger–Füzesabony vonalon a reggeli órákban hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos közlekedésre kell számítani baleset miatt.

Műszaki hiba a szolnoki vonalon

A Budapest – Debrecen közötti távolsági vonatoknál, valamint a szolnoki Z50-es vonatoknál hosszabb menetidőre, várakozó járatokra lehet számítani, mert Cegléd – Szolnok között műszaki hiba miatt csak jelentős korlátozásokkal közlekedhetnek a vonatok.

Dudás Miki rejtélyes meggyilkolása: Hová vezetnek a szálak? Nézd meg új munkatársunk, Rex Százados friss videóját! Meglepő szempontok kerülnek elő.

Kiemelt kép: illusztráció

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!