Kriszta súlyos sérüléseket szenvedett az ütés miatt, három fogából is letörtek darabok, az álla felszakadt, elharapta a nyelvét, agyrázkódása lett. Most, 13 év után született jogerős kártérítési döntés Müller Péter Iván, művésznevén Sziámi ügyében, aki még 2009-ben ököllel ütött meg egy nőt, akivel korábban közeli viszonyban volt. A bíróság bűnösnek és a bántalmazással okozott kárért felelősnek ítélte Sziámit.

Szakítás után találkoztak

A történet 2009-március elején kezdődött. Ekkor Krisztina az egyik barátjával elment egy fővárosi szórakozóhelyre, ahol ott volt Sziámi is, akivel addigra már megszakadt a kapcsolatuk. Egy korábbi konfliktusuk miatt vita alakult ki kettejük között. A hölgy szerette volna megmutatni Sziáminak azokat az írásait, amelyek korábbi kapcsolatukról és a szakításukról szóltak – írja a Blikk.

Állon ütötte

A papírokat a zenész ledobta, majd ököllel állcsúcson ütötte őt. A sokk hatása alatt álló nőhöz sem mentőt sem rendőrt nem hívtak, sőt, az akkor készült biztonsági kamerafelvételek sem kerültek elő. A hölgy aznap hívta a 107-es segélyhívót, látleletet vetetett, majd pár nappal később megtette a feljelentést a rendőrségen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Felszakadt az álla

Kriszta súlyos sérüléseket szenvedett az ütés miatt, három fogából is letörtek darabok, az álla felszakadt, elharapta a nyelvét, agyrázkódása lett, megrándult a nyaka, valamint úgynevezett torticollis alakult ki nála, melynek következtében nem tudta egyenesen tartani a nyakát és a fejét. A mai napig pszichológushoz jár, nyaki sérülése azóta is rendszeres speciális kezelést igényel.

Nem kért bocsánatot

A testi sértés miatti büntetőügyet háromszor tárgyalták első fokon, jogerős ítélet 2018-ben született, amelyet a Kúria egy évvel később helyben hagyott. A polgári perben is a hölgy követelésének adott igazat a bíróság, a kártérítés kifizetése megtörtént, ám a bocsánatkérés nem teljesült. A polgári perben Gaudi-Nagy Tamás ügyvéddel sikerült pontot tenni az ügy végére.

Kemény harc

„Ügyfelem keményen harcolt az igazáért, s nem adta fel a küzdelmet. A büntető bíróság eljárásának közel tíz évig tartó elhúzódása szerintem indokolatlan volt. Bár a pénzösszeget a pervesztessé vált bántalmazó átutalta, a bocsánatkérő nyilatkozatot nem határidőben küldte, nem beszélve arról, hogy abban nem szerepelt az, hogy a bántalmazás miatti jogsérelmek okán fejezi ki a sajnálkozását.” – nyilatkozta Gaudi-Nagy Tamás, a hölgy jogi képviselője.

Bűnös a zenész

A zenészt 2018-ban bűnösnek mondták ki testi sértés kísérlete miatt, az ítéletben megrovásban részesítették, majd a polgári perben tavaly novemberben a bíróság megállapította, hogy a zenész a cselekményével megsértette Kriszta egészséghez, testi épséghez fűződő személyiségi jogát, továbbá emberi méltóságát, ezért jogerősen 800 ezer forint kamattal növelt nem vagyoni kártérítésre és 525 ezer forint perköltségre, illetve bocsánatkérésre is kötelezték.

Át kell élni

„A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett – ez a karma. Ez nem „büntetés”, hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk. Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása” – az idézet Müller Péter írótól, a zenész nevelőapjától származik és évekkel az eset után írta.

Megterhelő időszak

Kriszta azt mondta a Blikknek, hogy az ügye 10 év 9 hónap után ért véget. „Kiszámíthatatlan és nagyon megterhelő időszak volt ez az életemben. Bár megalázóan hosszú időt vártam erre a pillanatra, mégis van bennem egyfajta belső nyugalom, hiszen a súlyos testi sértés bűntettének kísérletével elítélt bántalmazó talán életében először, de szembesült azzal, hogy a törvények rá is vonatkoznak” – nyilatkozta Kriszta.

Kisember küzdelme

Arra, hogy miért húzódhatott ez az ügy közel 11 évig még mindig keresi a választ. „Ez a történet túlmutat egy ökölcsapáson, egy bántalmazáson. Ez a kisember küzdelme egy szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkező elkövetővel szemben.”

Elfogult bírók

„A történet megmutatja, mi történik azután, hogy egy bántalmazott feljelentést tesz, hogyan viselkedik az elkövető és tanúi, a rendszer hogyan traumatizál tovább az ésszerűtlen időhúzással, egy közéleti szereplővel szemben elfogult, a sértettel szemben empátiahiányos bírókkal és igazságügyi orvosszakértőkkel -tisztelet a kivételeknek-, illetve jelent-e bármit is a médiában harsogott ’metoo’ a bírósági eljárások alatt.” – mondta Krisztina a alapnak. Megkeresték Sziámit is, de az üggyel kapcsolatban nem akart nyilatkozni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Müller Péter Sziámi – Forrás: Youtube/PetőfiTV