A szocializmusban mindössze két olyan tettesről tudni, amikor értelmiségi személy követett el darabolásos gyilkosságot. Dr. Susszer Frigyes volt az egyik, aki nevelt lányától és egy kínos szerelmi viszonytól próbált megszabadulni ilyen módon. Gyilkosság 1958-ból, abból a korból, amikor még egy eltűnésnél inkább azt feltételezték, hogy a keresett személy disszidált.

Lóhus helyett emberi maradványok

1958. augusztus 4-én reggel a balatonberényi halászcsárda mögött egy bádogkannát találtak a vízben, ami csak úgy árasztotta magából a rothadó hús szagát. A helyiek először azt hitték, a kannában lóhus van, de aztán hamarosan kiderült, hogy emberi holttestmaradványokról van szó. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A nő, aki papíron el sem tűnt

Közben fény derült arra, hogy egy dr. Susszer Frigyes nevű pacsai körzeti orvos nevelt lánya, a 19 éves Tótpál Jolán júliusban eltűnt. Az eltűnést akkor azonban senki nem jelentette be a rendőrségen. Jolán halálának másnapján már azt terjesztette a faluban, hogy a lány elköltözött.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Levágott fej az erdőben

A nyomozók megállapították, hogy az orvos megölte, majd feldarabolta Tótpál Jolánt. A maradványok egy részét a Balatonberénynél megtalált kannába és egy bőröndbe tette, majd bedobta a Balatonba. A fiatal nő fejét egy erdőben ásta el. A fejet egy nyomkövető kutya segítségével sikerült megtalálni.

Hat embert is megölt volna ennyi gyógyszer

Dr. Susszer Frigyest azonban már nem lehetett felelősségre vonni nevelt lánya megöléséért, mert mire a nyomozás szálai eljutottak hozzá, öngyilkosságot követett el a zalaegerszegi Arany Bárány Szálló egyik szobájában. 1958. szeptember 20-án este 32 ampulla morfiumot, 14 ampulla Domopont, 2 ampulla Sevenalt és 3 ampulla Domatrint fecskendezett magába a zalaegerszegi Arany Bárány Szálló egyik szobájában. Ez az adag hat embert is megölt volna, de a gyilkos még öt napig élt, és végül a mérgezés miatti kétoldali tüdőgyulladásba halt bele a kórházban.

Felesége volt az első célpont

Susszert az öngyilkossága állította ténylegesen a nyomozás középpontjába. Ezután hallgatták ki második feleségét is, aki elmondta, hogy az orvosnak és Jolánnak viszonya volt, ami miatt ő maga elköltözött tőlük. Válni is akart, de férje félt attól, hogy egy ilyen, az 1950-es években még botrányosabbnak számító viszonnyal bíróság előtt kell megjelenniük. Az orvos először a feleségét kezdte el tervszerűen injekciózni, és a nyomozás során még az is felmerült, hogy a nőt Jolánnal közösen akarták eltenni láb alól. Az asszony saját anyja váratlan látogatásának köszönhetően azonban megmenekült.

Mindent gondosan eltakarított

Ezután következett Tótpál Jolán, akinek már nem volt ekkora szerencséje. A körzeti orvos lassan, folyamatosan adagolva neki a morfiumot, végzett vele. Az 1958. július 29-én bekövetkezett halál után az orvos pacsai lakásuk konyhájában feldarabolta szeretője tetemét, felmosta a vért, és pár nappal később, augusztus 2-án felpakolta Fiat Topolino márkájú autója tetejére a gondosan becsomagolt testrészeket, és a Balaton partjánál megszabadult tőlük.

Disszidált volna?

Az orvos már július elején írt feleségének, hogy költözzön vissza hozzá. Susszerné később el is jött, de feltűnt neki, hogy lánya nincs a lakásban, a holmijai viszont a padláson, egy faládába voltak bepakolva. Férje nem volt hajlandó elárulni, hol van Jolán, csak azt hajtogatta, hogy nem fog már visszatérni. Az orvos mindenképpen azt akarta megakadályozni, hogy Susszerné bejelentse lánya eltűnését a rendőrségen, mert akkor rövidesen hozzá vezettek volna a szálak. Gyilkosságra Susszerné sem gondolt, az jutott eszébe, hogy lánya talán disszidált.

Fésű és virág a levágott fej mellé

Az utolsó testrészt, a lány fejét az orvos öngyilkossága előtt az egyik otthoni szekrényéből kivett fiókban tette és úgy rejtette el a zalai Bak községhez tartozó Sohollári-erdőben. A fejet egy hatalmas bazaltkő alá temetve találták meg szeptember végén. Tótpál Jolán levágott feje mellé egy fésűt, egy rózsaszínű hajcsatot és néhány szál virágot is tett a faládába. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Értelmiségi darabolósok

A magyar kriminalisztika történetében nem sok értelmiségi darabolós gyilkos volt eddig. A szocializmusban összesen kettő ilyen elkövetőről tudni. Egyikük Susszer Frigyes, a másikuk pedig egy földrajz-biológia szakos tanár a hatvanas évek elejéről. Az ő esetéről hamarosan beszámolunk itt a Kékvillogo.hu-n. Most azonnal kérek még újranyitott aktákat!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepanhu – Kékvillogó-grafika