Molnár Beáta eltűnését még a múlt hétvégén jelentették be, a holttestét pedig most, egy elhagyatott benzinkút közelében találták meg.
Múlt héten tűnt el
A 30 éves, Kolozsváron élő, de marosvásárhelyi származású magyar nő, Molnár Beáta a múlt héten tűnt el, erről akkor a maszol.ro portál számolt be a Ziar de Cluj oldal információi alapján. A doktorandusz hallgató holttestét most találták meg Nagybáród és Báródsomos települések közelében, Románia területén, egy elhagyatott benzinkút közelében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A párja ölhette meg
Beáta párja Boné Ferenc volt, az a Boné Ferenc, aki a hírek szerint két évvel ezelőtt brutálisan bántalmazta akkori partnerét. A férfit tavaly – azt követően, hogy a volt élettársa, valamint több más nő is arról vallott, hogy bántalmazta őket – a kolozsvári bíróság a büntetlen előéletére való tekintettel 90 nap közmunkára ítélte, valamint arra kötelezték, hogy pszichológiai tanácsadáson vegyen részt. A férfi egyébként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának volt az oktatója, a hírekbe pedig azt követően került be, hogy a gyanú szerint 2020-ban brutálisan megverte az akkori barátnőjét.
Beáta halála mindenkit megrendített:
Órák óta megrendülten állunk Molnár Beáta tragikus halálhíre előtt. Bea az RMDSZ társadalomszervezésért felelős…
Posted by RMDSZ on Wednesday, May 25, 2022A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!
Menesztették az egyetemről
A férfit ezt követően menesztették az egyetemről, óráinak jelentős részét pedig éppen a most meggyilkolt Molnár Beáta vette át tőle, doktoranduszként. Boné Ferenc és Molnár Beáta mindezek dacára az utóbbi időben közel kerültek egymáshoz.
A hatósághoz fordult a család
A nő szombati eltűnését követően a hozzátartozók azonnal a rendőrséghez fordultak, a hatóságok pedig kedden tették közzé a felhívást az eltűnéséről.
Dühroham
A nő holttesttét szerdán Nagybáród (Borod) és Báródsomos (Cornițel) település közelében, egy elhagyott benzinkút területén találták meg, ezt a rendőrök is megerősítették. Az eddigi információk alapján arra lehet következtetni, hogy a tettes, Boné Ferenc, aki egy dühroham közepette ölhette meg Beátát, a holttestet ezután egy szemeteszsákba csavarta, majd egy félreeső helyen hagyta, kb. 200 méterre az országúttól, számolt be róla az Index.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség
A férfi a feltételezett gyilkosságot követően a kocsijával menekült el a helyszínről, a rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Fotón a férfi:
Boné Ferencet gyanúsítják a 30 éves Molnár Beáta meggyilkolásával. Részletek: https://bit.ly/3wS8rCUBejelentést a 112-es egységes segélyhívószámon tehet.#Maszol #gyilkosság #körözésPosted by Maszol.ro on Wednesday, May 25, 2022
Kiemelt kép: Molnár Beáta – Forrás: Facebook

