Tavaly, újév előtt pár órával egy családi dráma zajlott le Csepelen. Az 58 éves nő először sodrófával súlyosan bántalmazta édesanyját, majd kivégezte az idős asszonyt. Ezután órákig még a holttest mellett ült, majd felhívta a rendőröket és feladta magát. A nyugdíjas óvónő évtizedekig tűrte, hogy anyja az élete minden percébe beleszóljon. A bűncselekményért a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

Vádat emeltek a nő ellen 

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal az 59 éves nővel szemben, aki a vád szerint erősen felindult állapotban kioltotta édesanyja életét. A gyilkosság 2024. december 31-én történt, a vádlott maga hívta fel a segélyhívót. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Szüleivel élt együtt 

A vádhatóság tájékoztatása szerint a nő, aki nyugdíjazásáig óvónőként dolgozott, munkáját lelkiismeretesen végezve, a szüleivel élt egy 21. kerületi családi házban. A vádiratban az áll, hogy a későbbi elkövető és az édesanyja évtizedek óta konfliktusokkal terhelt kapcsolatban állt egymással. 

Dudás Miki rejtélyes meggyilkolása: Hová vezetnek a szálak? Nézd meg új munkatársunk, Rex Százados friss videóját! Meglepő szempontok kerülnek elő.

Anyja irányította az életét 

A nő felnövése után sem tudott önállósodni, édesanyja irányító szerepet töltött be élete minden területe felett. Így például elvárta, hogy lánya munka után rögtön hazamenjen, munkahelyi kirándulásaira is elkísérte, és még az öltözködésébe is beleszólt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Apja halála után sokat veszekedtek 

A nő, az évek során nem szállt vitába édesanyjával, akivel édesapja elhunyta után kettesben élt. Amikor a vádlott maga is nyugdíjas lett, már visszaszólt az anyjának, egyre gyakoribbak lettek a veszekedéseik, ezeket az összezártság és anyagi természetű nehézségek fokozták, az anya gyakran becsmérelte lányát.

Sodrófával és késsel támadt rá 

2024. december 31-én az idős asszony délelőttől kezdve feszülten kritizálta a lányát, aki kora délutánra felfokozott érzelmi-indulati állapotba került. Amikor a sértett sütés közben is veszekedni kezdett vele, a keze ügyében levő sodrófával az édesanyjára támadt, majd egy konyhakéssel kioltotta az életét.

Emberöléssel vádolják 

A Fővárosi Főügyészség a vádlottat erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettével vádolja, Végrehajtandó börtönbüntetésre tettek indítványt, azt viszont nem közölték, hogy hány évre ítéltetnék el. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: ebben a házban történt a gyilkosság – Forrás: police.hu