Fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit kiskorú bántalmazása miatt tartóztattak le. A vádirat szerint az elkövető egy elhagyott helyen fojtogatott és nemileg bántalmazott egy kislányt. A 9 éves kislányt az erdőbe csalta, majd egy kötéllel fához kötözte. A felkavaró eset még tavaly februárban történt, az ügyészség most emelt vádat S. Zsolt ellen.
Nem érkezett meg az iskolába
A kilencéves sárisápi kislány az osztálytársaival együtt indult útnak, azonban az iskola előtt még tett egy kitérőt, mondván, később csatlakozik a többiekhez. Az iskolába viszont már nem érkezett meg. A barátnője szólt a tanítónak, hogy már ott kellene lennie, mégis hiányzik, így keresni kezdték. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Beazonosították a telefonját
A pedagógus felhívta a szülőket, így derült ki, hogy a kislány nincs otthon. Az édesapa azonnal keresni kezdte a gyermeket, a telefonos GPS-koordináták segítségével be tudták azonosítani a kislány tartózkodási helyét. Ezután indultak el az erdőbe. Ez is érdekelhet: „Ha ennél a kislánynál nincs mobiltelefon, már nem élne” – nemcsak fajtalankodott, hanem fojtogatta is a sárisápi rém az elrabolt 10 éves kislányt
Tragédia: Széttárta karjait az atya és a vonat elé lépett. Miért? Mi nyomasztja a magyar papokat? Kattints a videóra!
Megrontotta a kislányt
A vádirat szerint a férfi a sárisápi temető közelében találkozott a kilencéves kislánnyal. Az elkövető magával vitte a lányt a közelben lévő kietlen területre. A gyerek megpróbált ellenállni, ezért a férfi fojtogatni kezdte, majd nemileg is bántalmazta őt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megkötözte a gyereket
Ezután a férfi elővett egy kötelet, és azzal fojtogatta a gyermeket. A kislány ellenállt, a férfi egy idő elteltével felhagyott a cselekményével, és a kislánnyal együtt elindult, hogy magával vigye őt az otthonába. Ekkor kislány keresésére indulók észrevették az elkövetőt és a gyermeket, mire a férfi magára hagyta kislányt, és elmenekült.
Itt élt S. Zsolt

Hajdóvadászat indult
A gyermek megtalálása után hajtóvadászat indult a börtönből szabadult férfi ellen, akit végül délután Tokodon, Sárisáptól nagyjából kilenc kilométerre kaptak el. S. Zsolt beismerte a bűnösségét az elfogása után. „Megkívántam” – ezzel magyarázta tettét S. Zsolt.
23 év fegyházat kértek
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé S. Zsoltot. Az ügyészség 23 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kértek a férfira, azzal, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el őt minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: S. Zsolt – Forrás: police.hu


