Tragikus hirtelenséggel elhunyt az M1 volt híradósa, Kontra György. A 41 éves műsorvezetővel nemrég bontott szerződést az MTVA. Halálhírét a közszolgálati média egyelőre nem kommentálta. A tragikus hírről Kontra György, korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi Smile Rádió adott hírt.
Meghalt az M1 volt műsorvezetője
“Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az egykori Sirius Rádió, majd Kiskun Tv / Trió TV majd 2015-től az M1 bemondója. Gyuri 2011-2014 között rádiónknak is kollégája volt, László Istvánnal felváltva szerkesztették és olvasták a rádió helyi híreit” – közölte közösségi oldalán a kiskunfélegyházi Rádió Smile.
Fel éve került el az MTVA-tól
Kontra György 2015 óta volt az M1 műsorvezetője, fél évvel ezelőtt bontott vele szerződést az MTVA. Halálának körülményeiről nem adtak hivatalos tájékoztatót, úgy tudjuk, önként vetett véget az életének. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Tragédia: Széttárta karjait az atya és a vonat elé lépett. Miért? Mi nyomasztja a magyar papokat? Kattints a videóra!
Van segítség!
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Kontra György


