Meghalt egy terhes kismama és magzata a napokban a szegedi klinikán. A tragédiát a 24.hu érdeklődésére a klinika is megerősített. Az esetről mindössze annyit írtak: “Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni.

Több napig volt kórházban

Az esetről a térség DK-s képviselője számolt be, aki nem írhatott le a részleteket. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a várandós nőt szentesi otthonából,  mentő vitte Szegedre. Több napig feküdt a kórházba, ezután hunyt el. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Három gyermek maradt félárván

Varga Ferenc Facebook posztjában azt írja, „magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal. Elvesztette szeretett feleségét és a születendő gyermeküket. A pontos esetet nincs jogom leírni. Egy dolog biztos: senki és semmi nem tudja kárpótolni őket a kisgyermeke és a felesége elvesztéséért”.

 

Bezárták a szülészetet 

A lap megkereste a DK-s képviselőt is. Varga Ferenc közölte, nem kapott felhatalmazást az apától, hogy beszámoljon a részletekről. A politikus hozzátette azonban, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy a 21. században egy 28 ezer lakosú városban – beleértve a körzetéhez tartozó településeket is – nincs szülészet.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szakorvoshiány van a kórházban

Tavaly év elejétől szakorvoshiány miatt a szentesi kórházban szünetel a szülészet-nőgyógyászati osztály. A betegeket és a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják át. Tavaly tavasszal a szentesi kórházat a szegedi klinikához csatolták, de a körzet fideszes országgyűlési képviselője, Farkas Sándor azt ígérte, Szentesen újraindul a szülészet. Ez azóta sem teljesült.

Megígérték az osztály újranyitását

A helyiek szerint is ezek  csak ígérgetés volt, amikor márciusban mint örömhírt jelentette be a körzet fideszes országgyűlési képviselője, Farkas Sándor, hogy Pintér Sándorral egyeztettek, és „nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a kórház státusza megmarad, mégpedig úgy, hogy a Szegedi Klinikához fog tartozni, és azok az osztályok, amelyek nehéz helyzetbe kerültek (mint a szülészet), vissza fognak kerülni, és a kórház működése szakmailag is stabil marad”.

Demonstrációt hirdetett

Varga pénteken demonstrációt hirdetett a Facebook-oldalán október 18-ára a szentesi kórház elé, hogy így követelje a szülészeti osztály újranyitását a Dr. Bugyi István Kórházban. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció