Ellenőrzés nélkül, 1500 euró ellenében engedett át kamionokat a magyar-román határon két rendőr. Miután lebuktak, hivatali vesztegetés elfogadása miatt nyomoznak ellenük.

Korrupció miatt nyomoztak

Korrupciós bűncselekmények miatt elrendelt nyomozásban a regionális nyomozó ügyészség szeptember 19-én több helyszínen összehangolt eljárási cselekményeket folytatott: az akcióban részt vett a TEK és a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség, illetve a Nemzeti Védelmi Szolgálat is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Csak kenőpénzért cserébe

A hivatalos szervek azért akcióztak az Ártánd Közúti Határátkelőhelyen és a Nagykereki Autópálya Határátkelőhelyen, mert a megalapozott gyanú szerint 2022 októberében két határrendész az ártándi határátkelőn csak kenőpénzért cserébe volt hajlandó átengedni egy német teherautót.

 

Meg lehetne oldani

A megalapozott gyanú szerint a sofőr átadta a határrendésznek az iratokat, majd félreállította a tehergépkocsit. Ekkor közölte, hogy a gépjármű irataival kapcsolatban annyi hiányosságot észlelt, amiért körülbelül 4000 eurónyi bírságot kellene fizetni, majd felvetette, hogy „meg lehetne oldani 1500 euróval” is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem akartak fizetni

A teherautó sofőrje és a vele utazók azonban vitatták, hogy a járművel és az átlépéssel kapcsolatban bármilyen szabálytalanság lenne. Így aztán fizetni sem akartak.

Váratták őket

Közölték, hogy csak 500 eurójuk van – amivel a határrendész megelégedett volna –, de kezdetben ezt sem akarták átadni. A határrendész többször elmondta, hogy kollégájával csak akkor engedélyezik a Romániába történő átkelést, ha fizetnek, majd intézkedés nélkül váratták őket.

Nem rögzítették az adatokat

Közel két óra elteltével a teherautósok – annak ellenére, hogy a visszatartásuknak, és a bírság kiszabásának nem volt jogalapja – átadtak a határrendésznek 300 eurót és 70 ezer forintot, majd miután ezt a hivatalos személy kevesellte, további 200 lejt is. A határrendészek ezután átengedték a tehergépkocsit a határon, de a meghatározott átléptetési adatokat nem rögzítették a nyilvántartásban – közölte az ügyészség.

A munkahelyükön csaptak le rájuk

Az ATV Híradó riportja szerint a saját munkahelyükön, az ártándi határátkelőn kattant a két rendőr kezén a bilincs. A TEK munkatársai vesztegetés gyanúja miatt csaptak le a két határrendészre.

Volt, aki visszautasította

Úgy tudják egyébként, hogy volt olyan kamionos, aki megtagadta a fizetést. Ilyenkor a rendőrök kötözködni kezdtek gépkocsivezetővel. Egy bolgár kamionos azonban megjegyezte, hogy az ilyesmi mindennapos a határátkelőknél. A gyorsabb átkelésért fizetni kell, így ezért mindig van nála euró.

Akár 10 évet is kaphatnak

A két rendőr ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség. Alapesetben 5 év börtön járhat a korrupciós cselekményért, azonban itt több tényező is befolyásolhatja a büntetés mértékét. Akár 5-10 évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

Egy hónapra letartóztatták őket

Az ügyészség elrendelte a két elkövető őrizetét, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta a két rendőrt. A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának végzése ellen az egyenruhások és védőik is fellebbezést nyújtottak be. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Videón, ahogy lecsap a TEK

Kiemelt kép: felvétel a videóból – Youtube