Amint arról beszámoltunk, szerda reggel tűzoltók és rendőrök siettek Nemesnádudvarra, a Hunyadi utcába, ahol egy férfi többször is megszúrta feleségét és felgyújtotta az autójukat és a házukat. A családfő bennégett az épületben. A település felbolydult az élet az eset után, a helyiek sokkot kaptak.

Megszúrta feleségét

Miután a tűzoltók a helyszínre értek, kiderült, hogy nem véletlen a tűzeset.  A házban lakó P. Ferenc ugyanis összeveszett feleségével, Anitával, majd kést ragadott, és többször megszúrta az asszonyt. A bekattant férfi ezután az udvarra sietett, ahol meggyújtotta az autóját, majd visszament a házba és magára zárta a szoba egyik ajtaját. 

Önkezével akart végezni magával 

A férfi ezután megpróbált végezni magával: kötelet tekert a nyaka köré, hogy felakassza magát. Azt, hogy ez sikerült-e, nem tudni, ugyanis idő közben és az esős időjárás dacára a lángok átterjedtek a kocsiról a házra is, perceken belül pedig már az egész tanya égett. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

Válságos állapotban találtak az asszonyra

Az átégett mennyezet hamarosan beszakadt, egyenesen maga alá temetve a lángoló szobában lévő Ferencet. Az asszony, a szúrások és a vérveszteség ellenére viszont életben volt, amikor a tűzoltók rátaláltak. Ezután válságos állapotban adták át a mentőknek. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A kigyulladt ház

Forrás: MTI/Donka Ferenc

Égési sérülései is vannak 

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Anita életéért egy órán keresztül küzdöttek a mentősök, míg szállítható állapotba került. Ezután Pécsre vitték. A Bors úgy tudja, nagyon súlyos állapotban van a nő, nem is csak a szúrások, hanem a bent szerzett égési sérülések miatt.

Megdöbbentek a helyiek

A férfi holttestét a tűzoltók tegnap napközben még nem tudták kihozni a romok alól. A helyieket nagyon megrázta a családi tragédia. “Legjobb lenne, ha ott is maradna. Aki ilyet tesz, nem érdemel többet. Erre, amit Fecó művelt, nincsen mentség. A közös kisfiuknak nincsen otthona, sem apja. Már csak azért drukkolunk, hogy Anita túlélje ezt az egészet” – mondta az egyik szomszéd. 

Nyomoz a rendőrség 

A szurkálást és a gyújtogatást egy családi vita előzte meg.  A rendőrség most emberölés kísérlete miatt nyomoz. “A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelenleg emberölés kísérlete miatt indított nyomozást, a gyanú szerint családi vita állhat a történtek hátterében” – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ha segítség kell!

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: ebben a házban történt a tragédia – Forrás: MTI/Donka Ferenc