Egy férfi a családi gazdaságban, feketén foglalkoztatott egy munkást, aki napi négy órában dolgozott neki. A tulajdonos, 2023 júniusában arra kérte a férfit, hogy javítsa meg a gabonatároló raktár tetejét, ami előzőleg egy viharban megrongálódott. Másnap reggel ki is vitte, és a homlokrakodógép kanalával felemelte a szomszédját a gabonatároló tetőjére.

Rossz állapotban volt a tető 

Figyelmen kívül hagyta, hogy a raktár tetejét hullámpala fedte, melynek kora, állaga és alátámasztása miatt alkalmatlan volt egy felnőtt ember súlyának megtartására. A munka megkezdése előtt csupán annyit mondott szomszédjának, hogy kizárólag az épület tetején lévő fém elemekre lépjen. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Beszakadt alatta a tető 

A férfi elkezdte a javítást, a tulajdonos pedig kocsijával elhajtott onnan. A munka során azonban a szomszéd alatt beszakadt az egyik pala, így 5,7 méter magasságból a raktárépület betonpadlójára zuhant. Néhány percen belül a helyszínen az életét vesztette.

Vádat emeltek 

A napokban halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat a férfi ellen. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A munkavégzés során a munkaadó több jogszabály rendelkezéseit – így az Emelőgép Biztonsági Szabályzatában foglaltakat, valamint a munkavédelemről szóló törvény vonatkozó előírásait – is megszegte. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: erről a tetőről esett le a férfi – Forrás: ugyeszseg.hu