Majdnem százmillió forint értékű amfetamint foglaltak le a rendőrök egy dunakeszi családi háznál, ahol a gyanú szerint két férfi állította elő a kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az akcióvideót a cikkünk alján lehet megnézni.

A tájékoztatás szerint egy tiszabábolnai és egy csömöri férfi a rendőrségi rajtaütéskor több mint 39 kilogramm amfetaminnal próbált elhajtani.

A nyomozók az autóval együtt lefoglalták a csomagtartóban talált, fél kilogrammos adagokra osztott, 97 millió forint értékű amfetamint.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A rendőrök ezután átkutatták a házat, illetve több más helyszínt is, és további öt kilogramm amfetamint, valamint a kábítószer előállításához használt szereket találtak.

A rendőrök a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vették.

Az ügyészség péntek délelőtt azt közölte, hogy elrendelték a két férfi letartóztatását. Közleményükből kiderült, hogy a két férfi a gyanú szerint droglabort működtetett, s a lefoglalt kábítószert ott állították elő.

Kiemelt kép: részlet a vidóból