A Békés vármegyei rendőrök két akcióban nyolc kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható embert vettek őrizetbe. Egyikük, amikor rájött, hogy a nyomában vannak, próbált szabadulni az anyagtól, menet közben szórta ki a fehér port a kocsija ablakán. A banda elfogásáról készült videót a cikkünk végén tudod megnézni.

Hónapokig nyomoztak

Kábítószer-terjesztő hálózatot számolt fel 2024 februárjában a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya. A nyomozást hónapokkal korábban rendelték el, mert felfigyeltek egy békéscsabai férfira, akitől többen vásároltak tiltott bódító hatású szert. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

„Családi vállalkozás”

Alkalmanként az élettársa is segített neki abban, hogy ki tudja szolgálni a vevőkörét és átvegye az utánpótlást. A nyomozók elkezdték vizsgálni, hogy honnan szerzik be az árut. Kiderítették, hogy egy unokatestvér párral állnak kapcsolatban, a két férfi szintén családi vállalkozásban foglalkozott drogokkal, az adagolásban, csomagolásban, időnként a kábítószerek átadásában is élettársaik segítettek nekik.

 

Első rajtaütés

Az egyik pár szegedi lakásában, és egy szintén Szegeden bérelt garázsban tárolta az anyagot, a másik férfi és a vele élő nő Békéscsabán laktak. A felderítők az első akciót 2024. február 3-ára tervezték és sikerrel is jártak. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Körös Közterületi Támogató Alosztályának rendőreivel Szegeden és Békéscsabán elfogták a három, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható párost.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A megtalált anyag

Forrás: police.hu

5 embert fogtak el

Közülük öten őrizetbe kerültek, és a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Háromhetes kiterjedt adatgyűjtés és előkészítő munka után következett a második felvonás, ugyanis a felderítők tovább fejtették a kapcsolati háló szálait.

Békéscsabára vezettek a szálak

Kiderítették, hogy az unokatestvér pár forrása egy békéscsabai férfi volt, aki egy másik, szintén békéscsabai ismerőse segítségével kereskedett. És van egy harmadik társuk is, előfordult, hogy ő egy kiló amfetamint porciózott ki egyikük garázsában.

Újabb rendőri akció

A rendőrök 2024. február 29-én őket vették célba, szűk két óra leforgása alatt három különböző helyszínen kattant a bilincs a csuklóikon. Egyiküket 15 óra 45 perc körül a 47-es főúton, Csorvás belterületén tartóztatták fel. Az arra járók szemtanúi voltak annak, hogy a férfi, miután észrevette, hogy bezárult a kör, követik és nem tud elmenekülni, menet közben fehér port szórt ki az autójából.

Letartóztatták őket

Társai lakásán kora este, 15 perces időkülönbséggel jelentek meg a rendőrök. Mindhárman őrizetbe kerültek, már ők is letartóztatásban vannak.

Kokaint is árultak

A felszámolt hálózat tagjai a nyomozás jelenlegi adatai szerint több településen, Békéscsaba mellett Orosházán, Gyulán, Méhkeréken, Vésztőn, illetve Szegeden és Budapesten is értékesítettek kábítószert. A tőlük lefoglalt anyagok között vannak különböző színű porok és tabletták, a gyanú szerint kokaint is árultak. Az egyik párosnál az elfogásukkor több mint egymillió forint és közel ezer euró volt. A még folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig 13 fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Az elfogásról készült videó

Kiemelt kép: az egyik terjesztő elfogása – Forrás: police.hu