Néhány nappal ezelőtt történt az a simontornyai baleset, amelynek során egy kisteherautó és egy vonat ütközött össze. Mint akkor megírtuk a a kocsi sofőrje súlyosan megsérült.

A rendőrség információi szerint a a tehergépkocsi vezetője a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A Police információi alapján gyakori oka a vasúti szerencsétlenségeknek, hogy a járművezetők körültekintés nélkül hajtanak a vasúti átjárókba, így a simontornyai eset bár nem egyedi, mégis igyekeznek felhívni az autósok figyelmét arra, hogy legyenek körültekintőek, a balesetek elkerülése végett.

A simontornyai balesetről a rendőrség honlapján most közzétettek egy videót is amelyen jól kivehető, hogy a kisteherautó sofőrje egyáltalán nem néz körbe, gondolkodás nélkül behajt az átjáróba, ahol közben megérkezik a Pécs irányából Budapestre igyekvő vonat.

 A baleset apropóján a Tolna megyei Rendőrkapitányság egy hosszabb felhívást is közzétett a Police-on, amiben arra kérik a sofőröket, hogy a vasúti átjárókban – csak úgy mint máshol – a lehető legnagyobb körültekintéssel közlekedjenek. Ugyanis a vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük. A vonatok féktávolsága száz méterekben mérhető, a szerelvények vezetőjének lehetősége sincs a baleset elkerülésére.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság éppen ezért az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri:
  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. 
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni. 
  • A vasúti átjárón csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni. 
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.