Elhagyta a rendőrség kötelékét Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki tavaly azzal vált országosan ismertté, hogy kifogásolta Rétvári Bence KDNP-s államtitkár egyik Facebook-posztját, amiben ő és a társai szerepeltek a hozzájárulásuk nélkül. A Rétvárinak címzett bejegyzésben a rendőr, a kép eltávolítását kérte, mivel azt a tudta és beleegyezése nélkül használták fel, és utólag egy KDNP.hu-feliratot is elhelyeztek rajta.
Eltiltották a nyilvános szereplésektől
Az őrmester pár napra rá beszélt volna munkájáról az adyligeti Rendőrképző Akadémián, de végül nem tarthatta meg az előadását. A rendőrképző tanulóit arra utasították, hogy Laponyi posztját ne osszák meg, ne kommenteljenek alá, ne is lájkolják. Mivel Laponyit letiltották az összes nyilvános és szakmai szereplésről, ezért azt az előadását sem tarthatta meg, amelyet tavaly május végén egy óvodában tartott volna. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kizárták a serifprogramból
Laponyit később kizártáka serifprogramból is, amelynek lényege, hogy a tagjai egyedül járják az utcákat, és szükség esetén egyedül intézkednek, a komolyabb esetekhez pedig segítséget hívnak. Ennek is ismert arca volt, a rendőrség kisfilmben is bemutatta, hogyan dolgozik, és állásbörzéken is gyakran népszerűsítette a rendőrség munkáját.
Egy folyamat kezdete
Laponyi hétfő este egy videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyben arról beszélt, hogy 2025. április 24., a rendőrség napja számára nem ünnepnap lett, hanem egy folyamat kezdete. A volt rendőr szerint ez a folyamat világossá tette számára, hogy „a rendszerben uralkodó lojalitás sokszor fontosabb, mint az igazság”.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Beadta a lemondását
„A büntetésemként meghatározott Gyorskocsi utcai fogdába zárásom oly mértékben ellehetetlenítette az egyenruhában történő közterületi feladatellátásomat, hogy 2026. március 9-én 23 óra 12 perckor ügyvédeim és egyben barátaim segítségével beadtam az azonnali hatályú lemondásomat”. Majd arról beszél, hogy bocsánatkéréssel tartozik, mert azt hitte, jól cselekedett. „Hittem egy igazságos igazságszolgáltatásban, hittem egy politikamentes elbírálásban és bánásmódban”. Arról is beszélt, hogy szerinte a magyar rendőrség állománya megbecsülést, életpályamodellt és elismerést érdemel, amelyhez rengeteg változásra és külső támogatásra van szükség. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Laponyi Zsolt, Rétvári Bence – a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült

