Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy kislány a kisbéri szociális otthonban. Vikit egyedül neveli az édesapja, ketten élnek az intézményben. Most a Bethesda Gyermekkórházban küzdenek a kislány életéért. Az aggódó apa naponta látogatja kislányát.
Átmeneti otthonban élnek
Kedd este, a hajnali órákban a Családok Átmeneti Otthonában lángok csaptak fel az első emeleten. A kisbéri tűzhöz több tűzoltó- és mentőegység is kiérkezett. Az épületet több embernek kellett elhagynia, egy kislány pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett. Viktória szeptember elején lesz négyéves, és már három esztendeje Imre neveli teljesen egyedül. Szerény anyagi körülmények között élnek, ezért is laknak a kisbéri Családok Átmeneti Otthonában. Itt történt a tragédia. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kórházban kezelték az édesapát
“Az egész ott kezdődött, hogy engem hétfőn délután ötkor elvitt a mentő Tatabányára, miután rosszul lettem, szédültem. A távollétemben a kislányomra az intézmény egyik dolgozója felügyelt. Azzal volt megbízva, hogy fürdesse meg és figyeljen rá. A baj végül éjfél körül történt” – mondta a Blikknek az édesapa.
Súlyosan megégett
Imre szerint abban a szobában, ahol a kislány aludt, zárlatot kapott a konnektor. A gyerek már csak arra kelt fel, hogy a haja teljesen leégett, valamint megégett a két kaja az arca, a térde és a hasa. A tüzet egy másik lakó vette észre, de addigra a kislány ruhája már lángolt. Végül mentővel vitték kórházba. Minderről az édesapja csak kedden délben értesült, és szinte sokkot kapott. Mint mondja, azonnal kitépett mindent a kezéből, majd – a betegágyáról felpattanva – felsietett Budapestre.
Küzdenek az életéért
Az édesapa szerint a kislány nagyon rossz állapotban van. Mélyaltatásban tartják. “Szerdán egy hosszú műtéten esett át, és most próbálják pótolni az elhalt bőrfelületeket. Küzdenek érte továbbra is, állítólag ötven százalék, hogy túléli”.
Nyomoz a rendőrség
„A Kisbéri Rendőrkapitányság az eset kapcsán nyomozást folytat, egyéb információt nem áll módunkban közölni” – írta közleményében a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult büntetőeljárás, de gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem történt. Az apát tanúként hallgatták meg a nyomozók. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Így segíthet az apának
Aki úgy gondolja, támogatná a nehéz helyzetbe került családot, ezt az édesapa, Bencze Imre számlaszámára utalva megteheti: 59500667-16280153-00000000
Kiemelt kép:

