Megszületett a másodfokú döntés annak volt állami vezetőnek az ügyében, akit március közepén engedtek ki a letartóztatásból. A férfi munkahelyi számítógépén gyermekekről készült meztelen fotókat tárolt.  A bíróság helybenhagyta N. J. nyomkövetős bűnügyi felügyeletét, így a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetőjének nem kell újra fogdába mennie.

Fotókat tárolt

A korábban központi költségvetési szervnél vezető beosztásban foglalkoztatott férfit tavaly ősszel vették őrizetbe, miután kiskorúak kizsákmányolását ábrázoló meztelen felvételeket tartott a munkahelyi laptopján.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Letartóztatták

A felvételek között akadt olyan, amely 12 év alatti gyereket ábrázolt. A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte N. J. letartóztatását.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fontos pozíciót töltött be

Később kiderült, hogy a Nemzeti Földügyi Központ volt elnöke – aki egykor Orbán Viktor kormányfő gimnáziumi osztálytársa volt – gyermekek nemi  kizsákmányolását ábrázoló hét meztelen videót, valamint 390 meztelen felvételt tárolt a munkahelyi laptopján.

Ismerték a problémáját

A bíróság korábban azt közölte, hogy nem egyszeri, elszigetelt eseményről volt szó. A hvg.hu akkor úgy értesült a férfi környezetéből, hogy „évek óta ismert volt ez a probléma” vele kapcsolatban.

Fellebbezett az ügyészség

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását kérte március 14-én, de ezt a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította, és elrendelte a gyanúsított nyomkövetős bűnügyi felügyeletét. Az ügyészség letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezett. A másodfokú bíróság azonban helybenhagyta a volt állami vezető bűnügyi felügyeletét néhány nappal ezelőtt.

Az ítélet jogerős

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta, a másodfokú bíróság szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt március 26-án helybenhagyta a gyanúsított bűnügyi felügyeletét azzal, hogy továbbra is nyomkövetőt kell viselnie, illetve nem hagyhatja el a kényszerintézkedés helyéül kijelölt otthonát. A végzés jogerős.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Kiemelt kép: