Amikor felnéztünk, láttuk, hogy szakad le egy egész emelet. Elkezdtünk kézen fogva szaladni, de sajnos a párom, Niki a törmelék alá került – így emlékezett vissza a délelőtti balesetre az Operettszínház balett-táncosa, akinek a párja életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Balettosok a sérültek között

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámolt róla, négyen sérültek meg a tetőomlásban, ami az Ó utca és Jókai utca sarkán történt. Az Operettszínház balett tánckarának két munkatársa, munkába tartott, amikor leomlott a ház tetőszerkezete. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

„Elkezdtünk szaladni, de…”

Sétáltunk, amikor egy nagy robajra lettünk figyelmesek a kordonok mellett. Először azt hittük, hogy az építkezésen történik valami, de amikor felnéztünk, láttuk, hogy szakad le egy egész emelet. Elkezdtünk kézen fogva szaladni, de sajnos a párom, Niki a törmelék alá került – emlékezett vissza a drámai pillanatokra a Blikknek Benjámin.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Tűzoltók kutatták át a törmeléket

Fotó: BPK

Eszméletlen volt

Ezután percekig nem láttam semmit a hatalmas porfelhő miatt. Kiabáltam neki, szólítgattam, de sajnos nem érkezett válasz. Végül megláttam, a törmelék alatt feküdt eszméletlenül – mondta a férfi.

Lebénulhat a balerina

A mentők gyorsan kiérkeztek, szerencsére életben van, de nem tudjuk, mi lesz a lábaival, a bénulás veszélye sajnos fenn áll. Beszélni azóta nem tudtunk egymással, hiszen éppen egy hat órás műtéten esik át – mondta Benjamin, aki fél éve alkot egy párt Nikolett-tel.

Közleményt adott ki a színház

A Budapesti Operettszínház közleményt adott ki a terézvárosi házomlásban súlyos balesetet szenvedett táncművészükről, amiben azt írták, a teátrum vezetése és társulata támogatásáról biztosítja sérült társulati tagját és családját.

Törmelék borítja a Jókai utcát

Fotó: BPK

Imádkozzunk érte!

Apáti Bence az Operettszínház balettigazgatója az oldalán azt írta, hogy egy csodálatos, fantasztikus, és tündöklő tehetségű táncművészről van szó. Imádkozzunk érte, hogy felépüljön! – zárta posztját.

Videó az omlásról

A tetőomlásról videó is készült, ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámolt róla, a felvételen rohanó emberek, és óriási porfelhő látható. Egy fiatal férfi élete csupán egy hajszálon múlott.

Kutyákkal keresték a sérülteket

A rendőrség korábban azt közölte, hogy négy sérültje van a házomlásnak, közülük egyet súlyos állapotban szállítottak kórházba. A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a romokat, amelyek alatt nem találtak embereket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Törmelék a Jókai utcában – Fotó: MTI/Mihadák Zoltán