Letartóztatta a bíróság a 12 éves lány gyilkosát. A férfi azt állítja, hogy szerelmi kapcsolatot ápolt a lánnyal, és azt is állítja, hogy minderről a lány édesanyja is tudott. Dávid egy erdős területre vita a lányt, ahol a megerőszakolta, majd megfojtotta. Azt nyilatkozta, hogy a lány terhes volt. Ezt viszont csak az igazságügyi orvosszakértő fogja majd megállapítani. 

Szerelmi kapcsolat volt köztük

Egy nyíregyházi nyárfaerdőben megfojtotta meg 12 éves tiszarádi kislányt, az a 32 éves férfi, aki egy házban lakott a kiskorú családjával. B. Dávid hónapok óta Rebeka családjával élt a településen, és elmondása szerint szerelmi kapcsolatban álltak a kislánnyal. A gyilkosság napján a városi kórházba kísérte el a gyereket kötözésre, utána pedig a közeli erdős területen csapott le rá. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket

Kétszer feküdtek le 

“Az elmúlt egy hónapban kétszer feküdtem le vele, egyszer otthon, egyszer pedig az erdőben. Az anyja mindenről tudott, ő fektette mellém otthon. Azon vesztünk össze, hogy a lány azt mondta, terhes, de ennél többre az ittasságom miatt nem emlékszem” – mondta a bíróság folyosóján a Blikknek a férfi. 

 

Már volt büntetve

Kérdésre a kislányra hárította a felelősséget, mondván, valójában ő kezdeményezte a közösülést. Az, hogy a gyermek tényleg várandós volt-e a halála idején, orvosszakértői vizsgálat után derül majd ki. A gyilkosnak egyébként van egy hétéves gyereke, s korábban vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt többször volt büntetve. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Letartóztatták a férfit

A férfi azt állítja, hogy megbánta a történteket és együttműködik a hatóságokkal: például a a gyilkosság helyszínét is ő mutatta meg. A bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását. 

Két hónapja él a családnál

Dávid, a gyilkossággal gyanúsított rokon két hónapja él egy fedél alatt a az áldozat édesanyjával, annak gyermekeivel és a nő mostani élettársával. A frissmedia.hu beszámolója szerint rendkívül rendezetlen az ingatlan, amelyben laknak. Bútor nincs is benne, csak matracok hevernek a földön.  Itt nevelte az anyuka a három nála lévő gyermekét, akik két apától születtek. 

A lány születése előtt meghalt az apa

A Nyíregyházán meggyilkolt kislány, 12 évesen volt a legnagyobb gyerek. Édesapja Kinga születése előtt nem sokkal, szinte napra pontosan Kinga megölésével, 12 éve, szeptember 24-én végzett magával. A kislány sokkal jobban kötődött az anyai nagymamájához, szívesen időzött ott – mondja a lány anyja, aki elsődlegesen a nagymamát hibáztatja lánya haláláért.

A nagymamát hibáztatja 

„Miért adott neki pénzt, miért nem várt meg engem, majd délután elvittem volna a kórházba” – sorolja érveit a nő. Állítása szerint ő mindig gondoskodik a gyerekeiről, bár ez a lakhatási körülményekből nem derül ki. „Nem bírok így tovább élni, megölöm magam ott, ahol a lányom is meghalt. Nincs értelme az életemnek, az összes gyermekemet elvesztettem” .

Kiemelték a gyerekeket a családból 

A tragédiája után a hatóságok azonnal kiemelték a 3 kiskorút a családból. Az sem kizárt, hogy az édesanya ellen gyerekveszélyeztetés miatt eljárás indul, hiszen a legalapvetőbb feltételeket sem tudta biztosítani gyermekei számára. Az anya, amikor beengedte Dávidot a házba, a férfi ekkor vetett szemet a lányra. Azt állítja, szerelmi kapcsolat volt köztük, amit a család tagad. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket

Kiemelt kép: B. Dávid a rendőrségi kihallgatáson – Forrás: police.hu