Hosszú betegség után, mindössze 32 éves korában elhunyt Karnok Ádám, a gyöngyösi MaxiRádió programigazgatója és a Gyöngyösi TV ismert műsorvezetője. A rádiós halálhírét a kerecsendi plébánia közölte, ahol sekrestyésként is szolgált. Egy másik gyászhír is napvilágra került, 48 éves korában elhunyt Horváth Krisztián, akit a legtöbben Chriss Ronsonként ismertek. A magyar DJ halálhírét vasárnap este jelentették be.
Gyászol Gyöngyös
„Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy Karnok Ádám templomunk sekrestyése életének 32. évében visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Hálásan köszönjük a többéves lelkiismeretes, precíz munkáját és templomi szolgálatát! Ádám, mindent köszönünk!” – áll a plébánia közleményében. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Karnok Ádám pályája
Karnok Ádám a gyöngyösi MaxiRádióban nem csupán műsorvezetőként dolgozott, hanem programigazgatóként is irányította a csatornát. Emellett a Gyöngyösi TV Nézőtér című műsorának arca volt, és sokan ismerték az Egerszalóki Ifjúsági Találkozóról is, ahol hosszú éveken át műsorvezetőként segítette a lelkiségi rendezvényt.
Dudás Miki rejtélyes meggyilkolása: Hová vezetnek a szálak? Nézd meg új munkatársunk, Rex Százados friss videóját! Meglepő szempontok kerülnek elő.
Karnok Ádám, az ismert rádiós

Búcsúznak a rádióstól
Halálának híre a helyi közösséget is megrázta. „Ma fájdalmasan szomorú hírre ébredt a Mátra” – írta Demecs Norbert, az I Love Mátra oldal üzemeltetője. Horváth László, a térség országgyűlési képviselője így búcsúzott tőle: „Sokunk nevében hálásan köszönöm mindazt, amit Gyöngyös és a Mátra szolgálatában tettél…”. A Gyöngyösi TV és a MaxiRádió egyaránt megrendülten számolt be egykori munkatársuk elvesztéséről.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Meghalt Horváth Krisztián
48 éves korában elhunyt Horváth Krisztián, akit a legtöbben Chriss Ronsonként ismertek. A DJ 2023 októberében hozta nyilvánosságra, hogy daganatos betegséggel küzd. Tavaly októberben súlyosbodó állapota miatt ideiglenesen visszavonult, és egy szívszorító üzenetben tudatta, hogy egy utolsó lehetőségként számon tartott kezelést kap. „Jelenleg egy olyan terápiát kapok, amit az orvosaim utolsó lehetőségként tartanak számon” – írta akkor. A visszavonulásakor a rajongóinak is üzent: „Köszönöm a szeretetet, a megértést és mindent, amit tőletek kaptam. Ígérem, amíg csak tudok, minden erőmmel ott leszek veletek, és szívből fogok játszani nektek.”
Chriss Ronson pályája
Chriss Ronson tizenévesen kezdett a zenéléssel foglalkozni, 1994-ben lépett először a lemezjátszók mögé, és a ’90-es évek végére már az ország legjobb klubjaiban számított állandó fellépőnek. Szakmai sikereit jelzi, hogy 2025 márciusában vendégként szerepelt John Digweed világhírű Transitions című rádióműsorában. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: DJ Criss Ronsons – Forrás: Facebook

