A váci balesetben egy 18 és egy 16 éves személy vesztette életét, mindketten kirepültek az autóból. Kiderült, hogy nem használták a biztonsági övüket, ez is közrejátszhatott a tragédiában. A másik eset akkor történt, amikor egy gyalogos át akart kelni az M1-es autópályán.
Ezt lehet tudni a váci balesetről
Augusztus 24-én éjfél előtt nem sokkal Vácon halálos kimenetelű baleset történt. Egy személygépkocsi sofőrje előzésbe kezdett a Dr. Csányi László körúton. A manőver után azonban letért az útról a kocsi, majd egy fának csapódott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Az autó mindkét utasa meghalt
Egy váci 18 éves fiatalember és egy 16 éves lány utazott a gépkocsiban. Egyikük sem használta a biztonsági övét, a becsapódáskor kirepültek az autóból. Mindketten a helyszínen életüket vesztették.
Egy fotó a baleset helyszínéről
Vizsgálják a baleset körülményeit
A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a történteket. Olyan hírek is napvilágot láttak, amely szerint két autó versenyzett egymással. Feltehetően meglehetősen gyorsan haladt az az autó, amelyiknek meghalt a két utasa.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gyalogost gázoltak az M1-es autópályán
Augusztus 25-én kora reggel elgázoltak egy gyalogost az M1-es autópálya 96-os kilométerszelvényénél. A gyalogos át akart kelni a Budapest felé vezető oldalról a túloldalra. A Budapest felé vezető szakaszon elgázolták.
Több jármű is áthajthatott rajta
A szerencsétlenül járt személyen a másik oldalon több jármű is áthajtott. Amíg a rendőrök helyszíneltek, a forgalom irányonként csak egy-egy sávon haladt. Azóta már mindkét sávon megindult a forgalom.
Bábolna térségében történt a halálos baleset
Kiderült, miért akart átmenni az úton a gyalogos
A főváros felé vezető oldalon egy gépjármű közlekedett a hozzákapcsolt trélerrel. A tréler azonban bebicskázott, és az azon szállított gépkocsi a pályatestre esett. Egy tehergépkocsi haladt e mögött a jármű mögött.
A tehergépkocsi vezetője megállt
Amint észlelte a tehergépkocsi vezetője a problémát, megállt a leállósávban. Segíteni akart, ezért szaladt át a pályatesten. Ekkor azonban egy busz elgázolta, majd a Győr felé vezető oldalon is eltalálta egy személyautó.
Az M43-as autópályán is volt egy halálos baleset
Az autópálya 50-es kilométerkövénél, Kövegy közelében történt a tragédia. 5 óra előtt egy kamion a leállósávban ütött el egy gyalogost, aki nem élte túl a balesetet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a váci baleset helyszínén készült fotó – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán