Tegye fel a kezét, és azonnal jöjjön ki! – kiabálták a kommandósok a rajtaütéskor. A prostituáltakat futtató banda tagjai egyszerűen megverték a lányokat, ha a kuncsaftok panaszkodtak rájuk. Állandó felügyelet alatt tartották őket, a pénzüket pedig elvették. Most a kommandósok lepték meg a striciket Nagykanizsán, az akcióról készült videót a cikkünk alján lehet elindítani.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást H. Imre és társai ellen. A férfi által 2016 óta irányított bűnözői csoport Németországba és Svájcba szállított ki lányokat, akiket különböző módon tisztességes munkával hitegettek. A nők tudta nélkül korábban egymás között adták-vették őket, majd megszervezték a Nürnbergbe, illetve Bernbe utaztatásukat.

Külföldön bordélyházakban dolgoztatták a lányokat, a banda „kihelyezett” tagja 24 órában felügyelte őket, a bevételüket részben, de sokszor teljes egészében elvette tőlük. Ha a kuncsaftoktól panasz érkezett egy prostituáltra, akkor őt a szervezet vezetője megverte. Ha a bordélyház internetes oldalára érkezett negatív komment a szolgáltatásokkal kapcsolatban, akkor az összes lányt bántalmazta.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A rajtaütésnél készült felvétel – Forrás: police.hu

A rendőrök számos tanút hallgattak ki, adatokat, bizonyítékokat gyűjtöttek és beazonosították a bűnszervezet vezetőjét és további három tagját. A magyar rendőrök széleskörű nemzetközi együttműködést folytattak német, illetve svájci kollégáikkal. Megállapították, hogy a bűnözői csoportban mindenkinek megvolt a maga feladata. Volt, aki az utaztatásért felelt, míg más a lányok felügyeletét látta el. A prostituáltaktól elvett bevételből a banda tagjai saját életvitelüket fedezték.

A kommandósok a banda felszámolására – 2020. február 17-én hajnalra összehangolt bűnügyi akciót szerveztek Nagykanizsára. Ennek alkalmával a rendőrök elfogták a bűnszervezet vezetőjét, az 50 éves H. Imrét, valamint a csoport másik két tagját, a 33 éves A. Józsefet és a 28 éves O. Líviát, majd kutatásokat tartottak otthonaikban.

A nyomozók mobiltelefonokat, informatikai eszközöket és feljegyzéseket foglaltak le. A bűncselekményből származó jövedelem elvonásaként vagyonelkobzás céljából a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket, továbbá egy nagy értékű autót foglaltak le, és zár alá vettek három ingatlant.

A rendőrök a bűnözői csoport három elfogott tagját gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A negyedik bandatag szökésben van, őt még keresik.

Kiemelt kép: részlet a videóból