Egy hónappal ezelőtt egy jászsági nő a munkahelye mosdójában hozta világra újszülött gyermekét, majd egy nejlonzacskóba csomagolta és elrejtette a hátizsákjába. A mentők a kórházba szállítás közben kezdték el faggatni a 28 éves nőt a részletekről, akkor  vallotta be, hogy gyermeket szült. A csecsemőt azonban már nem tudták megmenteni. A Szolnoki Járásbíróság elrendelte a nő letartóztatását emberölés gyanújával.

Meghosszabbították a letartóztatását

A 28 éves nőt emberölés gyanújával tartóztatták le, először egy hónapra. A bíróság ezt most három hónappal meghosszabbította. „A Főügyészség azért indítványozta a nő letartóztatásának meghosszabbítását, mert a kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel továbbra is fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye, a nyomozás folyamán pedig a továbbiakban indokolt az elkövető igazságügyi elme és pszichológus szakértői vizsgálata” – nyilatkozta az RTL Híradónak Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Levelet írt a börtönből 

A nő azóta sem beszélt arról, hogy tudott-e a terhességéről, és mi vezetett a tragédiához. Családja előtt is titkolózott. Egy csendes utcában élt az édesapjával, aki a történtek után nem akart kamerák elé állni. Azt mondta, nagyon megviselték az események, és a lányával sem találkozott azóta – csak egy levelet kapott tőle a börtönből.

Picit hízott

Az 57 éves férfi azt mondta, hogy észrevette, lánya hízott, egyszer meg is jegyezte, de a nő neki sem árult el semmit. Azt is hozzátette, nem haragszik rá, mert nem tudja, mi zajlott benne.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nevelőszülőknél vannak a gyerekek 

A családra most egy újabb nehéz feladat vár: az unokának nevet kell adni, és el kell rendezni a temetését. Az RTL úgy tudja, a nő férjezett, négy gyermeke is született. A pár soha nem élt együtt családként, inkább csak találkozgattak. A négy kisfiú jelenleg nevelőszülőknél él. A nő október közepéig biztosan őrizetben marad. Amennyiben bűnösnek találják, akár 20 év börtönt is kiszabhatnak rá minősített emberölés miatt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció