Megnyerte a pert a Jókai utcai házomlásban súlyosan megsérült táncművész, de a felújítást végző cég felszámolás alatt áll. Talán nem véletlenül, hiszen Nikinek élete végéig havonta 3,5 millió forint kellene fizetnie a cégnek. A súlyos sérüléseket szenvedett lánynak tönkrement az élete, kerekesszékbe kényszerült, pedig pont akkor indult be a karrierje, amikor megtörtént a tragédia.
Minden megváltozott azon a napon
Niki a munkahelyére ment 2022. június 27-én, amikor minden megváltozott. Hirtelen leomlott egy felújítás alkatt álló ház homlokzata. Többen megsérültek, az ígéretes tánckarrier előtt álló fiatal művész, Nagy Nikolett pedig örökre kerekesszékbe került. Az épület negyedik emeletének homlokzata omlott a járdára, a társasházban is súlyos károk keletkeztek. Vélhetően nagyon nem stimmelt valami a felújítás során. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Nem tudtak megegyezni
Később Nikolett az építkezést vezető vállalkozóval és annak biztosítójával próbált peren kívül megegyezni, de eredménytelenül, és ugyan a veszteségeit pénzben nem lehet kifejezni, a gyógyulása, a rehabilitációja nagyon drága, ezért úgy érezte, jár neki a sérelemdíj. A bíróság most kimondta az ítéletet.
200 milliós kártérítés
A döntés szerint Nikinek 200 millió forint kártérítés jár, élete végéig pedig havi 3,5 millió forintot kellene kapnia. A probléma az, hogy a felújítást végző cég felszámolás alatt áll, így pillanatnyilag nincs, aki fizessen.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem tudni mikor jut pénzhez
A táncművész ügyvédje elmondta: felvették a kapcsolatot a felszámolóbiztossal, így már elindult az a folyamat, amely végén Niki megkaphatja a pénzt, de hogy ez mennyire gyorsan zajlik majd le, egyelőre nem tudni. A cég lehet, hogy felszámolás alatt áll, de a biztosítónak állnia kell a határozatban szereplő összeget. Az ügyvéd szerint Niki hozzá fog jutni ehhez a pénzhez.
Főszerepek vártak rá
Niki a Blikknek elmondta, hogy nagyon rosszul érzi magát lelkileg és testileg is. Főszerepek várta rá, ezt semmivel nem lehet kárpótolni, de még érzékeltetni sem lehet a kettő közötti álláspontot. “Orvosi szempontból is kimondható, hogy már nem fogok táncolni. Az iskolában kilenc évig készültem erre a hivatásra, amelyet csak pár évig tudtam űzni. Ez nem csak egy munka volt számomra, lelkileg ezt feldolgozni nagyon nehéz, mert tényleg egész életemben erre készültem.” – mondta.
Erős fájdalmai vannak
“Mellkastól lefelé elvileg nem érzek semmit, de az érzőidegem annyira sérült, hogy nagyon erős fájdalmakat érzek a végtagjaimban, főleg a lábamban. Ez a fájdalom tízből húszas, szóval rettenetes. Most is érzem” – magyarázta a táncművész, majd bevallotta, néha annyira kétségbe volt esve, hogy még az is megfordult a fejében, hogy nem akar így tovább élni.
Mélypontok
Niki azt is elmondta, hogy rendszeresen jár pszichológushoz, mert szükségem többször volt már olyan mélyponton, hogy majdnem kárt tett magában. “Bár azt hiszem, nem lennék rá képes. Sokszor mondtam azt, hogy ha tudtam volna, hogy ez ilyen fájdalommal jár, akkor inkább haltam volna meg” – sóhajtott a lány, aki naponta három alkalommal öt-hat fajta gyógyszert szed, köztük kedélyjavítót is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Az egykori házomlásnál készült felvétel

