A magyar bűnügyi krónikában szinte páratlanul brutális az a komlói gyerekgyilkosság, amelyet egy rokkantnyugdíjas nő követett el a rendszerváltás előtt. A tettes napokig rejtegette Anikó holttestét az ágyneműtartóban, aztán megpróbálta átverni nyomozókat, de hiába. Cikkünket 18 éven aluliaknak és érzékenyebb olvasóinknak nem ajánljuk!

Vannak női pedofilok

Amikor pedofíliáról beszélünk, szinte kizárólag férfi tettesekre gondolunk, pedig nők is elkövethetnek ilyen bűncselekményeket. Ezek az esetek sajnos még inkább rejtve maradnak. Elképzelhető, hogy annak a komlói kislánynak az esete sem derül ki soha, akivel szemben egy szomszéd nő követett el súlyos szexuális bűncselekményt. V. Éva itt azonban nem állt meg: a lelepeződéstől való félelmében brutálisan megölte a négyéves kislányt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Négy nappal az eltűnés után

Anikó 1989. szeptember 15-én délután tűnt el otthonról, miután kint játszott. Szülei – akik ekkor nem voltak otthon – még aznap este bejelentették az eltűnést a rendőrségen. A kislány holttestét szeptember 19-én találták meg annak a háztömbnek az alagsori tárolójában, amelyik házban a családjával élt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Cipőfűzővel összekötött kezek

Véres, lemeztelenített holtteste egy farakás tetején, farostlemezzel letakarva feküdt, kezei hátrakulcsolva és cipőfűzővel összekötve. A gyerek testén számos szúrt seb volt látható, orrvégét levágták, nyakát átmetszették. Rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy Anikót meggyilkolása után vitte a tettes a fáskamrába. A nyomozók feltételezték, hogy a brutális gyilkosnak jó volt a helyismerete, ezért a közvetlen környéken kezdték meg a munkát.

Egy pohár vízért

Így hallgatták ki a ház egyik lakóját, a 36 éves V. Évát, akinek alibije hamar megdőlt. A rokkantnyugdíjas, élettársával élő nő vallomása egyre ellentmondásosabbá vált, és az is kiderült, hogy sem őt, sem pedig a kislányt nem látta senki a gyilkosság napján délután négy óra után. V. Éva össze-vissza vallott, ellentmondásokba keveredett önmagával, míg végül beismerte, hogy ő ölte meg az egy szinttel feljebb a családjával élő kislányt, miután a gyerek bekopogtatott hozzá egy pohár vízért.

Lemezeket hallgattak

Anikó ismerte a nőt, ezért is kopogtatott az ajtón. Bár ez már ősszel, egy szeptemberi napon történt, aznap nagyon meleg volt, megszomjazott. V. Éva beengedte, majd bakelitlemezeket hallgattak. A nő – aki vallomása szerint gyermekkorában ugyancsak szexuális erőszak áldozatául esett – izgalomba jött, majd beteges szexuális játékba kezdett a gyerekkel.

Napokig az ágyneműtartóban volt a holttest

Anikó megpróbált menekülni, de hiába. V. Éva elkapta, majd a fürdőszobába össze-vissza szurkálta egy konyhakéssel. Végül elvágta a torkát, összekötötte a kezeit, és az ágyneműtartóba tette a holttestet. Az élettelen testet csak napokkal később vitte le abba a tárolóba, ahol később megtalálták. Arra számított, ott majd nem keresik a nyomozók, miután azt a helyiséget már átnézték korábban.

Aljas és kegyetlen

V. Évát aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint természet elleni erőszakos fajtalanság bűntettében mondta ki bűnösnek a Baranya Megyei Bíróság, és 18 évi fegyházra ítélte.

De valóban pedofil volt?

Fontos kiemelni, hogy nem minden ilyen bűncselekmény elkövetője „valódi” pedofil, sőt. Sokaknál valamilyen komoly feszültség, alkohol- és drogprobléma, vagy a felnőtt szexuális partner hiánya vezet odáig, hogy gyerekeket bántalmazzon szexuálisan. Hogy V. Évánál ez pontosan miért történt, nehéz megmondani, de a gyerekkori trauma mellett az is közrejátszhatott, hogy előtte veszett össze az élettársával, akivel egyébként is gyér szexuális életet éltek.

Bűnjelek eredetiben

A komlói gyerekgyilkossáról további részleteket tudhat meg a Mosonyi utcai Rendőrmúzeum napokban megnyílt új kriminalisztikai kiállításán, ahol a brutális bűnügy eredeti bűnjelei is megtekinthetők. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció