A rendőrség információi szerint fennáll a gyanú, hogy az áldozatokat több mint egy hétig tartották fogva. A fiatal párosnak egy nyolcmillió forintos örökségre fájhatott a foga.

Örökség miatt kezdtek zsarolni

Nyolcmillió forintos örökségre pályázott egy fiatal pár Kispesten, a 18. kerületben. K. Sándornak és barátnőjének, H. Máriának sikerült kihallgatniuk két lakótársuk beszélgetését, így tudomást szereztek egyikőjük milliós örökségéről…

Kispesti rendőrök kezdtek el nyomozni

Bezárták lakótársaikat

Ahhoz, hogy hozzájussanak a nyolcmilliós örökséghez, kitervelték, hogy elfogják és bezárják lakótársaikat a közös albérletükbe. A páros így is tett, és szomszédaikat kilenc napra bezárták az albérletükbe még múlt decemberben.

Ez is érdekelhet

Fenyegették őket

A hosszú elzárás során a páros többször is bántalmazta a két fogvatartott férfit: gáz- és riasztófegyverrel, kalapáccsal és baltával is fenyegették őket. Mindez végül meg is törte a fogvatartottakat, akik végül hatmillió forintot át is adtak a fiataloknak.

Ez is érdekelhet

Eljárás indult ellenük

A budapesti nyomozók a 26 éves K. Sándort és a 23 éves H. Máriát zsarolás és személyi szabadság megsértése bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság 2021. január 10-én el is rendelt.

Évekre rács mögé kerülhetnek

A vagyon elleni erőszakos bűncselekményeket keményen bünteti a jog. Aki jogtalan haszonszerzést, erőszakkal, fenyegetéssel, kényszerítéssel követ el, az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Nagyobb is lehet a büntetési tétel

Amint azt a Büntető Törvénykönyv (Btk.) is írja, a büntetés felkúszhat 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztésre is, ha a zsarolást bűnszövetségben és súlyos, élet elleni fenyegetéssel követték el.

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke