A 28 éves ajaki férfi mindössze arra emlékszik, hogy egy széklábbal ráüt apja kezére, az viszont már kiesett emlékezetéből, hogy utána legalább ötvenszer a fejét is eltalálta, amitől „eltűnt az apja feje”. A következő emlékképe, hogy tárcsázza a mentőket, akik próbáltak segíteni telefonon keresztül az apja újraélesztésében, de a fiú szerint értelmetlen lett volna megpróbálni is. Letartóztatták és emberöléssel vádolják.
Agyonverte apját
Halálra verte apját egy 28 éves férfi csütörtökön Ajakon – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon. A férfi telefonon hívta a rendőrséget, hogy megölte az édesapját. A családi házba kiérkező rendőröknek és mentőknek a férfi megmutatta, hol fekszik az apja, akinek már csak a halála beálltát tudták megállapítani. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket
Előállították a fiát
A közlemény szerint apa és fia között gyakran volt konfliktus, ezúttal is egy veszekedés vezetett tettlegességhez. A fiú több, nagy erejű ütést mért 56 éves apjára, aki belehalt a sérüléseibe. A rendőrök a férfit előállították, emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták és őrizetbe vették, kezdeményezik letartóztatását.
50 ütés
A szomszédok szerint apa és fia között gyakran volt konfliktus, ráadásul gyakran italoztak is, a végzetes napon is részegen ment haza az apa. Összeszólalkoztak és az apja, aki hatalmas erőfölényben volt, megindult felé, ezért védekezésül felkapott egy széklábat, amivel több mint ötvenszer ütötte meg apja fejét – számolt be a Tények.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hiányzott az apja feje
Az áldozat fia azt állítja, csak az első ütésre emlékszik, a következő foszlány pedig az, amikor már tárcsázta a rendőrséget és a mentőket. A mentők diszpécsere telefonon keresztül próbált segíteni a férfinak, hogyan élessze újra az apját, de a fiú azt mondta, hogy nem tehet semmit, mert „hiányzik az apja feje”.
Mindenki iszik?
A szomszédok szerint a rendőrség egyből körbekordonozta a házat és senkit nem engedtek a helyszín közelébe sem. Meglepődtek a fiú tettén, hiszen nyugodt embernek ismerték. Egy másik helyi férfi szerint normális, hogy apa és fia ivott, hiszen, ahogyan fogalmazott “mindenki megissza a magáét”.
Letartóztatták a férfit
A rendőrség szerint a fiatal férfi arról beszélt miután bevitték az őrsre, hogy csak arra emlékszik, ahogy a széklábbal ráütött apja kezére, a következő képkocka az, hogy tárcsázza a mentők számát. A bíróság letartóztatta a férfit és emberöléssel vádolják. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket
Kiemelt kép: a feltételezett elkövető a redőrségi kihallgatáson – Forrás: police.hu