Ahogyan arról korábban beszámoltunk róla, eltűnt egy nyíregyházi férfi Németországban. Az ismerősei a közösségi oldalakon is megpróbáltak információhoz jutni, és a rendőrség is körözést adott ki a nyíregyházi buszsofőr eltűnése miatt. Róbert utoljára április 13-án adott életjelet magáról, azóta senki nem tudja, hol lehet. Pedig már csak pár nap választotta el attól, hogy végleg visszaköltözzön családjához, Magyarországra. 

Németországban dolgozott 

A Németországban dolgozó Nyikos Róbert 2025. április 13-án a bajorországi Fürstenfeldbruck térségében tűnt el. A 40-es éveiben járó Róbert stabil munkahellyel rendelkezett, és éppen hivatalos felmondását intézte, hogy hazatérhessen Magyarországra a családjához. A hazautazása előtti napokban azonban nyoma veszett.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek

Biciklizni indult 

Róbert április 13-án délután 2 óra körül még beszélt a párjával, este 7 körül azonban elhagyta a lakását. Állítólag biciklizni indult – de a kerékpárját később otthon találták meg, ő viszont eltűnt. Párja szerint soha  nem fordult elő korábban, hogy ne jelent volna meg a munkahelyén. A férfi azonban egy ideje semmilyen életjelet nem adott azóta magáról.  

Hirdetés

Haza akart költözni 

“Már csak pár nap választotta el attól, hogy végleg hazaköltözzön a családjához. Lehet, hogy hazaindult, vagy csak sétálni ment, és közben történt vele valami. Nagyon várjuk haza, a 4 és fél éves kisfia is” – mondta a Borsnak Murai Kitti. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Németországba utazott

Pár napja egy bejelentés érkezett a német rendőrségre, miszerint valaki látni vélte Róbertet, ám mint végül kiderült, nem őt látták. Kitti kiutazott Németországba, hogy a helyszínen tudja segíteni a nyomozást. Egy korábbi posztjában azt mondta, hogy a német rendőrség már komolyan veszi a párja eltűnését. Azóta azonban, úgy döntött, hogy hazajön a családjához. “Bár a szívem egy része kint maradt Németországban, a családom és a kisfiunk miatt most haza kellett jönnöm. De nem állok meg. Itthon is teszem, amit tudok: ügyeket intézek, tartom a kapcsolatot a rendőrséggel, próbálok minden nyomot követni” – mondta Róbert párja. 

Továbbra is keresik 

A német rendőrség még nem tájékoztatta Kittit a további fejleményekkel kapcsolatban, azonban ígéretet tettek neki, hogy minél hamarabb informálni fogják – azonban jelenleg még folyik a nyomozás. A müncheni rendőrségnek azonban Kitti már minden információt átadott, ami a nyomozást előbbre viheti. 

Interneten is keresik 

Kitti minden követ megmozgatott, hogy megtalálja a párját. A Facecbookon létrehozott egy csoportot, ahol információkat lehet megosztani a férfi hollétéről, valamint folyamatosan plakátolt a Fürstenfeldbruck-tól Münchenig vezető út egy részén, a vasútállomások környékén és üzletekben. Fürstenfeldbruck-tól Münchenig rengeteg helyen kint van Róbert fényképe. “Bízom az emberek összetartó erejében. Valakinek tudnia kell valamit. Valamit látnia kellett”.

Itt lehet jelentkezni

Ha bárki bármilyen információval rendelkezik Nyikos Róbert hollétéről, kérjük, azonnal jelezze a rendőrségen. Bejelentés tehető a 36(42)524-600-es telefonszámon, illetve névtelenség megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek

Kiemelt kép: Nyikos Róbert – Forrás: Facebook