A kislány egy megfázás után lett hirtelen rosszul. Hiába próbálták, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Három falu fogott össze, hogy segítsenek egy bekölcei nagymamának, hogy méltó módon eltemethesse kis unokáját, 

Megfázás után lett rosszul

A nyolcéves Kamilla március végén lett rosszul, egy megfázás után. Orvoshoz vitték, kapott gyógyszert, de estére annyira romlott az állapota, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Három rohamkocsival érkeztek a házukhoz, majd egy mentőhelikopter is landolt. A gyermeket miskolci kórházba vitték az akkor már eszméletlen kislányt, akin az orvosok sem tudtak segíteni. Egyelőre nem tudni, pontosan mi okozta a kislány halálát, a boncolás eredményére ugyanis még várni kell. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Nagymamája nevelte

Kamillát már egészen kicsi kora óta a nagymamája nevelte. Édesanyját a falubeliek problémásnak tartják. A szomszéd szerint a nagymama nemcsak a nevelője, hanem édesanyja helyett anyja is volt a kislánynak. „Felfoghatatlan, hogy már nincs az a csöppség… Ha százszor összefutottunk egy nap, akkor is előre köszönt, integetett, mosolygott. Ani már régen magához vette, az édesanyja problémás eset. Kamillának a nagymamája volt az anyukája is. Nem vetette fel őket a pénz, de a gyerekek mindent megkaptak, kis játszótér is volt a kert végében, Kamilla is, a többi itt lakó unoka is mindig patyolattisztán járt, az iskolában is az elsők közé tartozott az a kis tündér” mondta a Blikknek  a család szomszédja.

Hirdetés

 

Gyűjtést szerveztek 

A kislány tragikus halála után a bekölcei kisboltban gyűjtésbe kezdtek, hiszen Kamilla több ott dolgozó gyermekével is együtt járt iskolába a szomszéd településre, Egercsehibe. Nem csak a gyász, a fájdalom miatt vágtak bele az akcióba, hanem mert tudták, hogy a nagymamának nincs erre pénze, a többi unokája elől kellene elvennie a szertartás költségeit. Három falu lakossága is a zsebébe nyúlt, és máshonnan is érkeztek adományok.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A többi unokát is támogatják 

A szükséges összeg már összegyűlt. A fennmaradó adományokat is a nagymama kapja, hogy a többi unokára fordíthassa. Kamilla keresztapja, Gál Sándor – aki egyben a nagybátyja is – azt mondta, csak a kisfia miatt próbálja tartani magát.

Összetört a család

„Édesanyám összetört, nem tűr meg most senkit maga körül, iszonyatos a fájdalma. Megértem, az anyám volt az igazi anyja Kamillának, ahogy a többi unokáját is tiszta szívvel szereti. Itt temetjük el Bekölcén, a nagyapám mellé, aki itt talált új otthont a családnak pár évtizeddel ezelőtt. Azt tanítja anyám az unokáinak, hogy a szeretet, a tisztesség mindennél erősebb. Drága kis Kamillánk most valahonnan fentről látja, hogy a papa jó helyet választott, mert ennek a kis falunak a szeretete, tisztessége most, a mi fájdalmunk kapcsán is megmutatkozott” – mondta a gyászoló rokon. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció