Pénzbüntetésre ítélte a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt 64 éves K. Éva Etelkát, aki hamisan tanúskodott a lúgos orvos ügyében, és a hamis okirat elkészítésére rávette az egyik kollégáját is.

A két titkárnőt 2015-ben a lúgos támadásként elhíresült ügy áldozata, Renner Erika és jogi képviselője azután jelentették fel, hogy az iratismertetésen elolvasták a vallomásokat. Az ügyészség azonban csak idén januárban emelt vádat ellenük, mert meg kellett várniuk a jogerős bírósági határozatot.

K. Éva Etelka vallomása azért bírt különös jelentőséggel az ügyben, mert a nő azt állította a rendőröknek, hogy a kórházigazgató a kérdéses időpontban a munkahelyén tartózkodott. 2013. március 12-én 8 óra 30 körül érkezett meg a munkahelyére, ekkor a nyitott ajtón keresztül nem látta dr. Bene Krisztiánt, vele aznap 8 óra 45 perc körüli időpontban találkozott először – mondta K. Éva Etelka a nyomozóknak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A nő később módosított a vallomásán. Ekkor már azt mondta, hogy véletlenül rossz időpontot adott meg a nyomozóknak, azt azonban tagadta, hogy hamis tanúzásra akarta volna rávenni a kollégáját. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a valótlan nyilatkozatot tevő nőt megrovásban részesítette, a hatvannégy éves nőt pedig felbujtóként elkövetett hamis tanúzással vádolta meg – írja a 24.hu.

A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és büntetővégzésében 200 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a valótlan alibit igazoló asszonyt. Úgy tudjuk, hogy ha a nő nem fizeti be a megadott határidőre a pénzbírságot, akkor 200 nap fogházra változtatják majd a büntetését.

Kiemelt kép: lúgos orvos a bíróságon – Fotó: Index.hu