Hangfalat tett a fejére, bekapcsolta a basszust, így kínozta az édesanyját egy férfi Csobádon. Hogy az asszony ne tudja lelökni magáról az üvöltő hangfalat, a férfi ráült a fejére. Vegyszereket locsolt rá, végül felgyújtotta a nőt. A borzalmakat a gyilkos fia is végignézte. Minősített emberölés miatt letartóztatta a bíróság, beismerő vallomást tett, azt mondta, bosszúból ölt.

Apja halála miatt haragudott anyjára 

A napokban mi is beszámoltunk róla, hogy egy 40 éve férfi brutális kegyetlenséggel megkínozta, majd felgyújtotta az édesanyját Csobádon. A férfi azért végzett az asszonnyal, mert azt hitte, ő felel az apja haláláért, mivel nem gondozta megfelelően. Bosszúból ölt, majd a tettét követően kiment a temetőbe, ahol az apja sírjánál azt mondta, elégtételt vett. Ekkor fogták el a rendőrök. A Miskolci Járásbíróság csütörtökön elrendelte a férfi letartóztatását. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A földre térdepeltetette 

A férfi és családja a temetés után gyászmisére érkezett Csobádra. A közös reggeli után a férfi egy sarokba térdeltette a 70 éves édesanyját, majd a lábánál fogva a földre rántotta. Végig azt üvöltötte, hogy most megbünteti őt, amiért nem ápolta az apját, noha a szülők évek óta külön éltek. 

Hirdetés

 

Hangfalakat tett a testére 

Ezután hatalmas hangfalakat helyezett az asszony fejére és testére, majd maximális hangerővel bekapcsolta a basszust. Hogy az anyja ne tudja eltávolítani a hangfalakat, ráült az egyikre. Addig ült rajta, míg az asszony mozogni tudott. A borzalmak itt nem értek véget.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vegyszerrel kente be a nő testét 

Ezután a férfi különféle háztartási vegyszereket kevert össze kenőcsökkel, gyógyszerekkel és borssal, majd ezeket az idős nő testnyílásaiba, többek között a fülébe is bekente. Mintegy tíz órán keresztül kínozta az áldozatát, végül a lába közé egy gyertyát helyezett, amellyel felgyújtotta.

A fia is végignézte a kínzást 

A történtek idején a férfi 13 éves fia és az elhunyt apja ápolónője is a házban tartózkodtak. Az ápolónővel a férfi érzelmi kapcsolatban állt. Az értesülések szerint az ügyészség nem zárja ki, hogy a férfit nemcsak minősített emberöléssel, de kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsítják. 

Élete végéig börtönben maradhat 

A Miskolci Törvényszék szóvivője azt közölte: „A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes emberölés bűncselekményének megállapítására, azonban ez a minősítés azonban a nyomozás során még változhat, az kibővülhet”. Ha bebizonyosodik a bűnössége, a férfi akár élete végéig rács mögé kerülhet. A bíróság egy hónapra letartóztatta. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: az elkövető – Forrás: police.hu