Vita hevében leszúrt egy 16 éves fiút az a 20 éves fiatal férfi, akit a rendőrök elfogtak. A sértett belehalt sérüléseibe. A balhé Miskolcon, Kisavas városrészen történt, az egyik szórakozóhely előtt.
Késelés Miskolcon
Halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves vadnai férfival szemben. A gyanúsított 2024. október 13-án 1 óra 40 perc körüli időben egy miskolci szórakozóhely előtt előzetes szóváltást követően megszúrt egy 16 éves arnóti fiút – írja közleményében a rendőrség.
Elfogták az elkövetőt
A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy az újraélesztés ellenére a helyszínen meghalt. A rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Őrizetbe vették
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a beismerő vallomást tett elkövetőt őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására is. A Tények információi szerint a késelő és barátja hívatlanul jelentek meg a buliban, ahol zaklatták az áldozat egyik barátjának lánytestvérét. Őt akarta megvédeni, amikor leszúrták.
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Kézen fogva sétáltak
Idán májusban is gyilkosság történt Miskolcon. Egy nő és az azóta már emberöléssel gyanúsított cseh férfi, együtt jelentek meg a miskolci Tiszai pályaudvaron, majd kézen fogva sétáltak a peronon a rendelkezésre álló kamerafelvételek szerint. Később együtt mentek be az állomáson lévő mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre.
Beismerte bűnösségét
Itt a magyar nő levetkőzött, majd állva közösült a cseh férfival, aki ezt követően végzett vele. A nő holttestét másnap hajnalban találták meg Miskolcon, a Kandó Kálmán téren. A férfi beismerte a bűnösségét az elfogása utáni gyanúsítotti kihallgatása során.
Alkoholt ivott
Elmondása szerint a pályaudvar környékén tartózkodott, sört és bort ivott, és megismerkedett a nővel. Mivel nyelvi nehézségeik voltak, ezért gesztikulálva beszélték meg, hogy közösülni fognak. Állítása szerint az aktus után dührohamot kapott, és elkezdte fojtogatni a nőt.
Felszállt a vonatra
Azt mondta, hogy ezután sötétség jött az agyára, majd arra eszmélt, hogy a földön fekszik és mind a két keze véres. És ekkor tudatosult benne, hogy megölte a nő A cseh férfi ezt követően felszállt a vonatra, végül Füzesabonyban kapták el. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció – MTI/Vajda János

