Nagy erővel ütközött össze egy traktor és egy motoros múlt szombaton Piricsén, a Táncsics utcában. melyben a motort vezető 42 éves, háromgyermekes édesapa az életét vesztette. Járművével akkora erővel csapódott a mezőgazdasági vontatóba, hogy az kettészakadt, a motorból pedig csak egy felismerhetetlen roncs maradt.

Kommentcunami zúdult a családra 

Az a sok „jóindulat”, amit egy háromgyerekes, 31 éves özvegynek látnia kell, amit a gyarló embertársai – teszem hozzá ismeretlenül – fröcsögnek… minthogy belegondolnának, hogy mégsem kellene kiírnom olyanokat: „Nem sajnálom.”, „Így járt.” Tényleg jobb a lelküknek, ha ilyeneket írhatnak? Elmondom, hogy nekünk egyáltalán nem. Elég azzal a fájdalommal együtt élni, hogy már nem lesz köztünk. A lányokat nem látja felnőni” – írta közösségi oldalán a balesetben elhunyt motoros egyik rokona. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Térfigyelő rögzítette a balesetet

A posztból az is kiderült, hogy a férfi rutinos sofőr volt, több millió kilométer volt a háta mögött, ugyanis Ausztriában dolgozott, és hetente szelte át az országot, hogy itthon lehessen a családjával. Úgy véljük, hogy egy álló járművet ki tudott volna kerülni, de ezt nyilván a rendőrség kivizsgálja” – utalt a traktor vezetőjének nyilatkozatára. “Tudomásunk van arról, hogy a közelben térfigyelőkamera volt felhelyezve, aminek felvétele már a rendőrség birtokában van. Remélhetőleg kiderül az igazság, bár a gyermekek így is apa nélkül fognak felnőni”. 

Felesége születésnapjára készült 

A motoros sógornője azt írja, hogy “az áldozat nem motorostalálkozóra sietett. A felesége meglepetés szülinapi partyjára szeretett volna még néhány dolgot beszerezni. A felesége nem a roncsokat simogatta, hanem ruházatát nézte át, hogy az okmányait átadja a hatóságoknak. Egy roncsdarab volt a kezében, amit a lába alól vett fel, míg az orvosnak közölte az adatokat. A feleség végig a helyszínen tartózkodott, míg a hatóságoknak szüksége volt rá. Miután az ügyeletes orvos ellátta feladatát az áldozat holttestét elszállították”. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Helyszíni felvétel

Forrás: Facebook

Kigyulladt a motor 

A baleset másnapján megszólalt a traktor vezetője. “Lassan araszoltam kifelé, ahogy megláttam a nagy sebességgel közeledő motort, megálltam. Aztán már csak azt vettem észre, hogy kettécsuklott a gép alattam” – mondta a férfi, aki  hozzátette a motoros legalább százzal száguldott. A tankja az ütközés során elrepült, majd kigyulladt, a segítségükre siető piricseikkel közösen húzták félre a motoros testét. 

Mentőhelikopter is érkezett

Ők és a mentőszolgálat szakemberei is sokáig küzdöttek az életéért – mindhiába. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a nyírbátori esetkocsi gyorsan a helyszínen volt, mentőhelikopter is érkezett, megpróbálták a férfit újraéleszteni, de sajnos sikertelenül, a helyszínen életét vesztette. A férfi hiába viselt bukósisakot, olyan erővel ütközött, hogy a súlyos fejsérülésébe a helyszínen belehalt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Facebook