Továbbra sem adott magáról életjelet a szerdán a Mount Everest csúcstámadása közben eltűnt hegymászó, Suhajda Szilárd. A sportember felesége azt mondta: a 7900 méteren fekvő 4-es tábor fölött a serpák vélhetően egy emberi alakot láttak. Legindi Tímea hozzátette, jelenleg a hír megerősítését várják, de amennyiben ez igaz, akkor az csak a magyar hegymászó lehet.
Újabb embereket mozgósítottak
A hegymászó felesége telefonon elmondta, hogy a hír miatt az ügynökségüktől mozgósítottak további serpákat, akik felmennek a 4-es táborba – azon a kettőn kívül, akik tegnap indultak el oda, hogy ha Suhajda reggel leér, folyadékkal várhassák –, és hozzátette, szerinte el fognak indulni az alak irányába, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy ott tényleg egy ember van. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem sokan vannak arrafelé
„Ha valóban egy emberi alakot látnak, akkor az a mi emberünk lesz, Suhajda Szilárd, mert rajta kívül nem sokan mozognak egyedül a hegyen” – mondta Legindi Tímea a Híradónak.
Nem látták a csúcs közelében
Az Explorersweb cikke szerint a hat serpából és két hegymászóból álló csapat, amely helyi idő szerint szerda este indult és dél körül ért fel a csúcsra, mászás közben kifejezetten kereste a magyar hegymászót, de nem látták sehol a csúcs közelében. Ennek ugyanakkor az is lehet a magyarázata, hogy időközben leereszkedett onnan.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A világ legmagasabb pontjára indult
A Kékvillogó.hu írt arról, hogy vasárnap indult el a világ legmagasabb pontjára, a 8848 méteres Mount Everest csúcsára Suhajda Szilárd, aki a tervek szerint szerdán, magyar idő szerint dél környékén ért volna fel a világ tetejére mindenféle külső segítség, így teherhordók és mesterséges oxigén nélkül. Szerda délelőtt a Facebook-oldalán megjelentek szerint már 8700 méteren járt, fizikailag és mentálisan is jó állapotban.
Nem fordult vissza
Ezt követően hosszú órákon keresztül semmilyen hír nem érkezett Suhajdáról. Este az RTL Fókusz c. műsorában az hangzott el, hogy hegyről felhívta a feleségét, Tímeát, azt mondta nincs teljesen jól, és olyan tanácsot is kapott, miszerint forduljon vissza, de ő továbbment.
Nem adott le segélyhívást
Ezután órákig nem érkezett GPS-jel, segélyhívást nem adott le. Később azt jelezte a műszer, hogy tovább ment fölfelé, pedig már besötétedett, miközben 17 óra után már senkinek sem ajánlják, hogy fennmaradjon a csúcson.
Kihagyásokkal működik a műholdas követő
A Hóhatár Facebook-csoportban valamivel éjfél után jelent meg egy bejegyzés, miszerint Suhajda műholdas követője egészen nagy kihagyásokkal működött a csúcstámadás során. A legutóbbi jelzés szintben 50 méterre a csúcstól érkezett, „de adott esetben ez akár több órás mászás is lehet”, a hegymászó pedig nem jelentkezett.
A széllel és a köhögéssel is küzdött
A 40 éves békéscsabai születésű expedíciós hegymászó az alaptáborba március 23-án érkezett meg, onnan több akklimatizációs kört is tett. Szombati posztjában még arról írt, hogy az óriási széllel is meg kellett küzdenie, majd olyan fokú köhögés kínozta napokig, hogy könnybe lábadt szemekkel küszködött, de készen érezte magát a sikeres csúcstámadásra.
Három csúcsot már meghódított
Suhajda Szilárd korábban három nyolcezres hegy csúcsán állt a Himalájában. 2014-ben a Broad Peak (8051 méter), 2019-ben a K2 (8611 méter), 2022-ben pedig a Lhoce (8516 méter) legmagasabb pontját érte el, mindegyiket oxigénpalack használata nélkül. A K2-re – a Föld második legmagasabb csúcsára – első magyarként jutott fel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Suhajda Szilárd. Fotó: Facebook.