December 15-én súlyos baleset történt Zalaegerszegnél. A balesetben a helyszínen szörnyethalt a 16 éves Sára. Az áldozat édesanyja most levelet írt lányának, a szülők teljesen összetörtek.
Fának csapódott az autó
Az autót egy 20 éves férfi vezette, ebbe szállt be Sári és két barátnője. Az autóban ült a sofőr barátja is. A fiatal sofőr Zalaegerszegnél, Bocfölde külterületén egy kanyarban kicsúszott és a fák közé repült. Bár a két férfi csodával határos módon megúszta a balesetet és épségben kiszállt az autóból, Sári olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett megmenteni, míg a mellette ülő 14 éves ikerpárt, M.-et és N.-et kórházba vitték.
Összetörtek a szülők
Sárit pontosan szilveszter napján helyezték végső nyugalomra. Szülei azóta sem tudja feldolgozni lányuk elvesztését. Januárban még gyermekük bizonyítványát is kézhez kapták, amiből látszik: kiválóan tanult a középiskolás. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!
Kitűnő bizonyítványt kapott
“Nagyon büszkék vagyunk rád, Sárám fent, az angyalok között, a félévi bizonyítványodra. Nagyon szeretünk és nagyon hiányzol” – írta januárban édesanyja, Margit, csatolva Sára kitűnő bizonyítványát, melyet a kislány már nem vehetett kézbe, csupán gyászoló szülők – írta a Bors.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Karácsonyi vásárba ment
Sára, a tragédia napján, barátaival ment egy karácsonyi vásárba. Itt futottak össze az ikerpár barátnőinek egyik ismerősével, aki a balesetet okozta. A többszörös Európa-bajnok és szenior világbajnok súlyemelő, P. Péter és felesége Margit azóta is mélyen gyászolják gyermeküket.
Levelet írt lányának
Március 15-én a család újabb borzalmas pillanathoz érkezett: ekkor volt három hónapja, hogy Sári elhunyt. A tragikus hónapfordulóra anyukája szívszaggató üzenettel szólt kislányához. “Drága Sáránk! Ma van 3 hónapja, hogy elvették Tőled az álmaidat, a terveidet, az egész életedet! Ma van 3 hónapja, hogy elvettek tőlünk, a szerető családodtól, a szerető párodtól, az osztálytársaidtól, a barátaidtól és mindazoktól, akik ismertek és szerettek Téged! Mérhetetlen az a nagy fájdalom, amivel mindenkinek együtt kell élnie!” – írta a gyászoló édesanya.
“Örökké együtt leszünk”
“Ha újra együtt leszünk, szorosan átöleljük egymást, megfogom a kis kezed és soha többé nem engedem el! Akkor örökké együtt leszünk! Soha nem feledünk, a szívünkben örökké élni fogsz! Nyugodj békében, az Angyalok vigyázzanak Rád, egyetlenem! Angyal voltál és angyal lettél! Nagyon szeretünk: Apa és Anya!” – üzente az összetört asszony.
Nyomoz a rendőrség
A család azóta is válaszokat keres, ugyanis még mindig nem tudják, hogyan szállhatott be lányuk két idegen férfi mellé a kocsiba és hogyan történt a baleset. A becsapódás után, az autónak egyetlen ép eleme sem maradt. A rendőrség még mindig vizsgálja az eset körülményeit. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép:


