Halálba vitte barátját az újonnan vásárolt, tuningolt autójával a mándoki focicsapatban játszó labdarúgó. Tamás négy utast szállított, amikor Fényeslitkéről Kisvárda felé tartva úgy döntött, hogy egyszerre három kamiont is megelőz.

Kisvárdára indultak

Öt fényeslitkei fiatal, köztük két aktív labdarúgó, szórakozásra vágyott a hétvégén, ám az este tragédiába fulladt. A társaság a törzshelynek számító sörözőben töltötte az estét, de a hely 23 órakor bezárt. Korainak tartották az est lezárását, ezért elhatározták, hogy Tamás néhány nappal korábban vásárolt, tuningolt autójával átmennek Kisvárdára. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem ismerhette az autót

A focista büszke volt autójára, közösségi profilján egy fotót is megosztott róla, mire a barátai balesetmentes közlekedést kívántak neki. A fiatal sofőr még nem ismerhette a járművét megfelelően, de bízott a vezetői rutinjában.

 

Csúszós volt az út

Az út az esős időjárásból adódóan meglehetősen csúszóssá vált, a fiatalok ennek ellenére egyszerre három kamiont szerettek volna megelőzni. Tamás kocsija lesodródott a sáros padkára, majd több fát és egy oszlopot is kidöntött, végül megpördült, és egy hatalmas fába csapódott.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Meghalt egy barátja

A balesetben mind az öten megsérültek, egyikük a debreceni kórházban életét vesztette. A fiatal sofőr amegye első osztályában szereplő Mándok VSE labdarúgója. Tamás Zoltán, az egyesület vezetője is ki szerette volna fejezni részvétét a gyászolók felé. Korábban Máté is futballozott, de végül úgy döntött, hogy a sportkarrierjét lezárja, és inkább vámosként dolgozik.

Küzdenek az életéért

„Tamás felépüléséért még küzdenek az orvosok, de szerencsére már túl van a nehezén. Jelenleg lélegeztetőgépen és mesterséges kómában tartják, mert ha magához térne, az rendkívül erős fájdalmakkal járna. Amikor a tűzoltók kivették az autóból, még eszméleténél volt, beszélt is a segítőkhöz” – mondta Zoltán.

Gólkirály is volt

Az edző jól ismeri a sportolót, és biztos benne, hogy körültekintően vezetett. Tamás egyébként a csapata egyik legsikeresebb játékosa, az egyik szezonban a gólkirály címet is megszerezte. „Mivel Máté a kórházban halt meg, Tamás még nem tudja, hogy a barátja nincs többé. Úgy gondolom, egész életében hibáztatni fogja magát, de mi és a családja minden támogatást megadunk majd neki” – tette hozzá a csapat vezetője.

Kórházban van a másik sérült is

A másik súlyos sérült, Ádám a baleset idején Tamás mellett ült az autóban. Őt medencecsonttöréssel kezelik. Nem sokkal a baleset előtt ünnepelte a születésnapját. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására.

Egyedülálló apa az áldozat

Ahogy írtunk róla, egy egyedülálló, négy gyermekes édesapa halt meg abban a pusztaszemesi balesetben, amiben egy fehér Opel Astra lesodródott az úttestről, az árokba hajtott, majd egy fának csapódott. Az autóban három munkába tartó férfi utazott, köztük a családapa, és annak kisebbik fia is – írja a Bors.

Mentőhelikopter is érkezett

Ma reggel 6:40 -kor kaptuk a jelzést, miszerint Pusztaszemesen személyautó fának ütközött. A helyszínen két főt feszítő-vágó berendezés segítségével kiemeltünk, egy személy az ütközéskor kizuhant. Egy személy újraélesztése nem járt sikerrel. Egy súlyos és egy könnyű sérültet helikopterrel a mentők kórházba szállítottak. A műszaki mentést Tab I. Siófok I.-essel közösen végezte” – írta a tabi Önkormányzati Tűzoltóság.

Maradandó gerincsérülés

Az édesapa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a 19 éves fiát és a másik utast pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A fiút azóta is kórházban ápolják gerincsérülés miatt. A sonline.hu hírportál információi szerint olyan súlyos gerincsérülést szerzett, amitől lehet, hogy soha többé nem fog tudni ülni vagy járni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció