A nagypapa és 37 éves fia után a nagymamát is letartóztatta a bíróság, miután négy unokájukat zaklatták Nyírábrányban. A legkisebb gyerek öt éves volt, amikor a nagyanyja az ágyukba vitte és részt kellett venniük a házaséletet élő nagyszülők játékaiban. Az idős férfi rendszeresen elvitte őket gombászni az erdőbe, ahol azt csinálta velük, amit otthon a feleségével. A férfi ezek után megfenyegette őket, hogy ha beszélnek a történtekről meg lesznek verve.
Borzalom Nyírábrányban
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, négy kislányt is zaklathatott a mostoha nagyapjuk, egyiküket pedig a nevelő apja is molesztálta a gyanú szerint Nyírábrányban. Az 5 és 11 év közötti gyerekeket a 62 éves nagyapa az erdőbe csalta, ott tett velük vállalhatatlan dolgokat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A nagymamát is letartóztatták
Az 5 és 11 év közötti kislányok unokatestvérek, a család együtt nevelte őket. Azonban a gyerekek nagyapja és nagymamájuk, sőt az egyikük apja is gyomorforgató dolgokat művelt velük. Korábban a két férfit már letartóztatták, a napokban pedig az 56 éves nagymama kezén is kattant a bilincs.
Hirdetés
A nagypapa agybeteg játéka
A nagymama a rokonok szerint tevékenyen részt vett a kislányok bántalmazásában. Az egyik öt éves gyerek arról beszélt, hogy a mamája vitte át őt az ágyukba, miközben a nagyapjával szeretkeztek. A férfi ugyanis csak úgy tudott az ágyban kiteljesedni, hogy közben az óvodás unokáját nézte. A nagyapa volt, hogy gombászni vitte a gyerekeket az erdőbe, és mind a négyüket zaklatta. Erről az öt évesen zaklatott kislány édesanyja beszélt a Tényeknek.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ajándékokat vett a gyerekeknek
“Huzigálni kellett neki, meg bekapni, meg ilyesmik” – mondta a nő a Tényeknek. A kislány csak egy idő után mert beszélni a történtekről, azt mondta nagypapája megfenyegette őket: ha beszélnek, megveri. “Megveri a vesszővel, elveri és a gyerekeket, megvette őket csokival, chipsszel, meg ilyen gyerekfestékkel, meg ilyesmikkel kis dolgokkal”.
A család bújtatta a nagypapát
A rendőrök a 30 év körüli apát is meggyanúsították, őt azzal, hogy a legidősebb gyereket, a nevelt lányát molesztálta. Tavaly szeptemberben fogták el. A gyerekeket is azóta már elköltöztették a nagyszülőktől. Napokkal később meglett a körözött nagyapa is, őt a család bújtatta: bunkert csináltak neki a gáztűzhelynél, egy gödörben bújkált. A két férfi azóta letartóztatásban van.
Évekig tartott a borzalom
A borzalom éveken át tarthatott, a gyerekek megrontását orvosszakértő és pszichológus is megerősítette. A nagyszülőket és 37 éves fiúkat 12. életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett nemi visszaéléssel gyanúsítják. Van olyan családtag, aki ennek ellenére hisz az ártatlanságukban. A nagyszülők és a fiuk akár 15 év börtönt is kaphat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: