Második gyermekével volt várandós az a 24 éves nő, akit párja halálra vert Dombrádon. Ismerősei szerint a férfi kábítószerfogyasztó volt, a gyilkosság után eltűnt. Körözi a rendőrség.

Ahogyan a KEKFENY.com is beszámolt róla, holtan találtak egy nőt a házában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon.

A rendőrök egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak, de a helyiek biztosra veszik, hogy a 24 éves áldozatot az élettársa verte halálra. A férfi eltűnt, a rendőrség körözést adott ki ellene. A pár állítólag rendszeresen fogyasztott kábítószert.

Dombrádon az esetről mindenki hallott.  Akik ismerték a párt azt mondták, hogy rendszeresen fogyasztottak kábítószert. A közelben lakók azt mesélték, hogy a nő a férfit többször is elzavarta, de mindig visszafogadta. Azt nem tudta senki, hogy miből élnek – írja az ATV.hu

Nóra állítólag második babájukkal volt terhes

Csaba élettársával, a 24 éves áldozattal, Nórával. A ház Csaba nagyszüleinek a tulajdonában áll. A két generáció bár egy házban, de külön lakrészben élte mindennapjait.

A szomszédok elmondása szerint olykor volt egy-egy veszekedés, de hát hol nem fordul ilyen elő? – teszi fel a költői kérdést egy lakó – írja a frissmedia.hu.

Egy másik, aki jobban ismerte az élettársi kapcsolatban élő párt, elmondta, hogy rendszeresek voltak a veszekedések: megesett, hogy Nórát a Csaba az utcán verte, de mire feljelentés megtörtént volna, a szerelem átírta a forgatókönyvet. Most a szerelme lett a lány végzete – vélekednek a helyiek.

A párkapcsolat szerelemből fakadt, ennek jeléül még kettős szívet is rajzoltak a ház falára. De ez, mint kiderült, nem védte meg Nóra életét, hisz szerelmüket pusztító féltékenység mérgezte.

Elképzelhető, hogy a gyilkosság napján  is egy veszekedés vált végtelenségig brutális bántalmazássá. Ezt már nem élte túl a 24 éves, állítólag állapotos nő.

A párnak, ha igaz a városban terjedő szóbeszéd,  ez lett volna a második gyermeke. Bár, jegyzi meg az egyik utcabéli, az első gyermeküket haza sem hozták a kórházból, merthogy örökbe adták.

Nórát sógornője találta meg vérbe fagyva. . Megpróbálta újraéleszteni, de akkor állítólag már több órája halott volt a nő.

A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, megkezdődött az adatgyűjtés, szinte mindenkit kihallgattak az utcában. A helyszínelés késő éjszakáig tartott. Csaba nagyszülei az esti órákban érkeztek haza Budapestről.

Csabát nem találja a rendőrség. Állítólag a kertek alatt menekült el a helyszínről. Elfogató parancsot adtak ki ellene, ITT láthatják a körözést. Ha tudnak, segítsenek a rendőrségnek a kézre kerítésében.

Kiemelt kép: ebben a házban lakott a pár – Forrás: frissmedia.hu