A Somogy megyei Zákányban október 14-én holtan találtak egy kétéves gyermeket. Minden bizonnyal apja végzett vele, a férfi ezután saját életét is ki akarta oltani. Az apát kórházban ápolják. 

Öngyilkos akart lenni 

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyermek apját szintén kórházba szállították súlyos, életveszélyes sérülésekkel. Az elsődleges adatok alapján a 37 éves zákányi férfi, miután végzett kisfiával, öngyilkosságot próbált elkövetni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A kórházban őrzik a férfit 

Jelenleg is kórházban ápolják, és őrzik.A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi igazgatósága emberölés alapos gyanúja miatt indított eljárást.

 

Tragédia Pécsen

A rendőrségre 2023. október 19-én 12 óra 15 perckor jelezték a mentők munkatársai, hogy egy 3 éves pécsi kisfiút kíséreltek meg újraéleszteni, azonban a gyermek életét vesztette. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták a haláleset körülményeit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Földhöz vágta

A nyomozás során kiderült, hogy az anya kivette az ágyból a kisfiút és úgy földhöz vágta, hogy a kicsi a padlóba verte a fejét. A bántalmazás következtében a kisfiú koponyatörést és keményburok alatti bevérzést szenvedett, majd másnap dél körül a sérülése következményeként hányadék és vérbelehelés következtében életét vesztette.

Nem segített a gyereknek

A nő élettársa tudott arról, hogy a nő bántalmazza kisfiát, de közömbös volt a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermek sorsát illetően, és semmilyen módon nem segített rajta. A nyomozás adatai szerint a nő már a gyilkosság előtt is többször bántotta a kisgyermeket. A pár terhére rótt bűncselekmény tíztől húsz évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ha segítség kell!

Ha úgy érzi, hogy azonnali segítségre van szüksége Önnek, szerettének, barátjának, ismerősének, vagy munkatársának, a nap 24 órájában lehetősége van támogatást kérni az alábbi telefonszámon, amely bármely hálózatból ingyenesen hívható:  116-123. A nap 24 órájában, bármely szolgáltatótól ingyenesen hívható a Lelki Elsősegély Szolgálat (LESZ) átmenetileg foglalt a vonal, kérjük, hogy próbálkozzon újra! A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció