Elégtételt akart venni, ezért gázolt el három gyermeket egy nő egy dégi általános iskola közelében. A 48 éves édesanya bosszút akart állni, amiért gyermekét folyamatosan zaklatták. A sofőr foglalkozású asszony jogosítványát ideiglenesen bevonták.

3 gyereket gázolt el 

December 9-én 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló három gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek – írta a lap érdeklődésére a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök közúti veszélyeztetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként az asszonyt, valamint a jogosítványát is elvették.

Segítséget kért 

A helyiek szerint  az anyuka azért jutott erre a döntésre, mert gyermekét már egy ideje zaklatták az iskolatársai, azonban hiába kért szakmai segítséget, süket fülekre lelt. Az elgázolt gyermekek állítólag a bántalmazók voltak.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

Öngyilkossági kísérlet Szegeden 

A múlt héten számoltunk be arról, hogy Szegeden, egy kisfiú felakasztotta magát az intézmény mosdójában. Iskolatársai szerint a fiút csúfolták, ezért is akarhatta eldobni magától az életét. Szerencsére a gondnok észrevette, hogy mi történik a mosdóban, a diák életét pedig sikerült megmenteni.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció