Amint arról korábban beszámoltunk, halálos baleset történt a napokban Ajka és Noszlop között, amikor egy öttagú család korcsolyásából tartott hazafelé. Autójuk egy száguldozó amerikai luxusautóval ütközött. A Daciában utazó családapa meghalt, az egyik gyermek pedig életveszélyesen megsérült.
Előzésbe kezdett
A baleset-info.hu helyszíni tudósítója szerint egy Dodge személygépkocsi haladt Pápa irányából Ajka felé, amikor egy lassabban közlekedő járművet ért utol. A lassú járművet a Dodge mögött érkező Honda személyautó megelőzte, ezt követően pedig a Dodge vezetője is kikerülte az előtte haladó autót. A Dodge sofőrje ezután vissza kívánta előzni a Hondát is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Daciával ütközött
A Honda vezetője – a tudósító szerint – nem akart versenyhelyzetbe bonyolódni, ezért lassított. A Dodge azonban továbbra is nagy sebességgel haladt, majd a jármű vezetője elvesztette uralmát az autó felett. A Dodge ezt követően nekiütközött a vele szemből, szabályosan közlekedő Dacia személyautónak, amelyben egy család utazott.
Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!
Kiszakadt az egyik kereke
Az ütközés erejét jelzi, hogy a Dodge egyik kereke leszakadt, és a mögötte haladó Honda személygépkocsinak csapódott, amely szintén súlyosan megrongálódott. Meg nem erősített információk szerint a Honda sportos kivitele megtéveszthette a Dodge külföldi vezetőjét, aki a közlekedési szituációt versenyhelyzetként értelmezhette.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Meghalt a családapa
A sportautót egy Pápán állomásozó amerikai katona vezette, aki a sebességhatárt jelentősen túllépve elveszíthette uralmát a jármű felett. A vétlen sofőr, a 43 éves családapa – Koller László – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. A karambolban az egyik gyermek életveszélyesen megsérült, míg az édesanya, két kislányuk és a másik jármű vezetője könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést.
Ebben az autóban utazott az áldozat és családja

Életveszélyben az egyik gyerek
Az édesapát elvesztő család a Pápához közeli Adásztevel községben lakik, az édesanya, Bea gyászában is azért aggódik, hogy legalább a kórházba került lánya felépüljön. Az egész falu, de Pápa városa is melléjük állt. Az egyik ismerősük, Tímea a Blikknek azt mondta, ebben a borzalmas tragédiában, az igazságtalan, szörnyű jelenben csak egyet tehetnek, kiállnak a tanár úr családja mellett, egy emberként segítik őket mindenben.
Gyászol a pápai gimnázium
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy iskolánk pedagógusa, Koller László tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emléke szívünkben örökké él” – írta közösségi oldalán a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium. Mint ismert, szombat délután súlyos közlekedési baleset történt Ajka és Noszlop között: egy sportkocsi ütközött egy öttagú család autójával.
Gyászolnak a diákok
Az iskola bejegyzése alatt közel ezer gyászoló emoji és több száz részvétnyilvánító üzenet jelent meg. A gimnázium honlapja szerint Koller László okleveles német nyelv és irodalom szakos tanár volt, a 10.C osztály osztályfőnöke. Aktív közösségi életet élt, sportolt, tanítványai és kollégái egyaránt szerették. A város közössége megrendülten gyászolja a tragikusan fiatalon elhunyt pedagógust -írja a veol.hu.
A pápai légibázison szolgál
Mivel indigókék kocsit a pápai NATO-repülőbázis egyik amerikai katonája vezette, a baleset helyszínén megjelentek az amerikai katonai rendészek is. A Blikk információi szerint ismerték a vétkes sofőr sebességmániáját, többször is figyelmeztették korábban, vegyen vissza a gázpedálról, mert bajt fog okozni másoknak, magának, a seregnek is. A szemtanúk szerint a sofőrt a rendőrségi kihallgatás után a rendészek mikrobuszában és őrizetében vitték vissza a légibázisra, ahol az ilyenkor szokásos protokoll szerint letartóztatták. A hasonló esetekben az amerikai hadsereg teljesen együttműködő a NATO tagállamokban, amerikai katona vagy közalkalmazott által okozott jogsértések kivizsgálásában, de a legtöbbször a baleset okozójának távollétében folytatják le az eljárást, a balesetek okozóját az USA területén, katonai fegyintézetben elhelyezve. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel


