Mély gyász Dunaszentpálon: fekete zászló leng az önkormányzat épületén. A falu polgármestere, Csontos Attila váratlanul, egy fertőzés következtében elhunyt. Az idén harmadszor is megválasztott vezető Mosonmagyaróvár kosárlabdaedzőjeként is ismert volt.

Pénteken temetik

46 éves korában elhunyt Csontos Attila, Dunaszentpál polgármestere. A település vezetőjét Dunaszentpál önkormányzata saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni temetése augusztus 9-én lesz a dunaszentpáli temetőben 17 órakor. Arra kérik a tőle búcsúzókat, hogy egy szál fehér rózsával róják le kegyeletüket.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Harmadszor is nyert

Csontos Attila 2014 óta töltötte be a polgármesteri tisztséget, és a júniusi választáson harmadszor is győzedelmeskedett, így októberben folytathatta volna munkáját. A tragédia előzmény nélküli volt, egy fertőzés miatt került kórházba, majd elhunyt. Nagy István agrárminiszter is megemlékezett róla közösségi oldalán. Csontos Attila emellett Mosonmagyaróváron kosárlabdaedzőként is dolgozott.

Hirdetés

Kosárlabdaedzőként is dolgozott

“Attila a 2017/2018-as szezon óta dolgozott egyesületünknél. Először az U14-es lány csapattal foglalkozott, a következő esztendőtől már az U11-es fiúk fejlődéséért dolgozott.Nyugodj Békében, Attila!” – írta a Credobus Mosonmagyaróvár – MTE 1904 kosárlabdacsapata, ahol az U11-es csapat edzője volt. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem félt a kormánytól

Csontos Attila azt mondta tavaly, hogy a polgármesterek körében a kormánytól való függés és a félelem vegyítve jelen van, és sokan attól tartanak, hogy ha kimondják a gondolataikat, akkor településük negatív elbírálás alá eshet. Csontos Attila mindig szakmai alapon fogalmazott meg különvéleményt, ha valamivel nem értett egyet.

Már eltemettek egy polgármestert 

A falu korábban is elveszítette polgármesterét tragikus körülmények között. 2003-ban Varga Lajos, a helyi polgármester szívinfarktust kapott úszás közben a Mosoni-Dunában és elmerült. Szabó Károly, aki 2010-ben lett polgármester, szívpanaszok miatt mondott le 2013-ban, miután az árvízi védekezés során túlhajtotta magát és veleszületett szívbetegsége miatt rosszul lett.

Környező tragédiák 

A környező településeken is hasonló tragédiák történtek. Mecséren Gerháth Zoltán, az egykori válogatott kézilabdakapus édesapja, 2009-ben hunyt el egy kisebb árhullám védekezése közben. Csaplár Zoltán, Mecsér jelenlegi polgármestere, aki két infarktust is átvészelte, nem köti saját betegségét az árvízi védekezésekhez, és nem indult a következő ciklusban, helyére Füsi Rudolfot választották meg.

Mindig tudta, mit akar 

Csontos Attila temetését pénteken tartják Dunaszentpálon. A szomszéd település vezetője a mostani tragédia kapcsán úgy emlékezett vissza Csontos Attilára, hogy ő mindig tudta, mit akar, és a júniusi választás előtt is ingadozott, hogy induljon-e újra, de végül megnyerte a választást. Az időközi választást a polgármester halála miatt kell majd megtartani.

Búcsúznak a kollégák

“Személyedben nemcsak egy „kollégát”, hanem egy barátot is kaptam. Köszönöm a sok segítséget, azt, hogy mindig számíthattam rád, számíthattunk egymásra, köszönöm a sok vidám percet, a felejthetetlen közös utazásokat, élményeket! Még találkozunk!” – írta közösségi oldalán Győrzámolyi polgármestere.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: