Bár a gondozói szakma nagy szakértelmet követel, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a szociális gondozóban meglegyen az az empátia, együttérzés, ami ahhoz szükséges, hogy nap mint nap emberekkel foglalkozzon. 

Ennek ellenére is igazán vonzó lehetőségnek minősül a pályaválasztás szempontjából

Ez leginkább azzal magyarázható, hogy az esetek többségében versenyképes fizetést biztosít. Elég csak megnézni a “Gondozó, terápiás állás Szekszárdon a Kék Madár Alapítványnál” című álláshirdetést a Szekszárdállás felületén. Persze ez intézmény- és szakképzettségfüggő is.

De nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a gondozottak ellátása a társas kapcsolatokat is fejlesztheti, méghozzá azért, mert ilyenkor csapatban dolgozunk és egész nap emberek közelében vagyuk. Ebben a mai elmagányosodott világban ez is egy nagy értéknek számít.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a szociális gondozó és ápoló tanfolyam elvégzése gyakorlatilag egy önismereti tréninggel ér fel, illetve közben olyan hasznos tudásanyaghoz juthatunk hozzá, ami a munkánkon kívüli életünkben is rendkívül hatékonyan hasznosítható.

Minden egy kivételes önéletrajzzal kezdődik

Bár tény, hogy fontos az interjún való jó szereplés, de csak úgy juthatunk oda, ha egy olyan önéletrajzot állítunk össze, amely hatékonyan mutatja be a készségeinket és a szakértelmünket az adott területen. 

Mindenképpen szükség lesz egy tömör, a tapasztalatainkat és a személyiségünket bemutató szakmai összefoglalóra, illetve egy átfogó tapasztalati részre, hogy bizonyítsuk a pozícióra való szakmai alkalmasságot, és megragadjuk az olvasó figyelmét.

Mindemellett pedig még az iskolai végzettség és a nyelvtudás szakasz az, ami még jelentős jelentőséggel bír az önéletrajzban. Általában egy idegen nyelv ismerete szükséges, de ha több van, azt csak az előnyünkre fordíthatjuk. 

Ami az önéletrajz formátumát illeti

A legjobb megoldás az egyszerű és praktikus megközelítés alkalmazása. A HR-eseknek és a munkáltatóknak ugyanis az esetek többségében nincsen ideje az információk kibogarászására. A gondos olvasás hiánya pedig azt eredményezheti, hogy az önéletrajzunk kiszelektálásra kerül. 

Persze az sem jó, ha túl rövidre fogjuk a mondandónkat, mivel ez korlátozott tapasztalatot közvetíthet, ami potenciálisan azt suggalhatja, hogy nem vagyunk elég képzettek a feladatra.

Összefoglalva a szakmát

A cikkünkben ugyan csak felületesen érintettük a szociális gondozói munka legfontosabb jellemzőit, arra azonban talán mégis elegendő volt, hogy egy átfogóbb képet kapjunk a szakmáról.

Ez pedig nem más, minthogy ez egy olyan pálya, ami állandó munkahelyet és kiszámítható jövőt ígér azoknak a személyeknek, akikben elég empátia és elhivatottság van a rászorulóknak történő segítségnyújtáshoz.

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a szekszardallas.hu oldalt működtető cég. Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek sokáig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak.