Vasárnap délelőtt egy csendes nyíregyházi utcában várakoztak a forrónyomosok egy ékszerbolt környékén. A miskolci kollégáktól ugyanis információt kaptak egy borsodi betöréssorozat elkövetőjéről, aki az így megszerzett ékszereket hozta eladásra az ékszerboltba.

Füles kaptak

A Frissmédia információi szerint a szabolcsi zsaruk a füles alapján gyakorlatilag tetten érték az üzletelő feleket. A rendőrség megalapozott gyanúja szerint ez nem az első eset volt, ugyanis a betörő már több alkalommal ugyanennek az ékszerbolt-tulajdonosnak értékesítette a szajrét.

Ezt mondta az ékszerbolt tulajdonosa

A lapnak az ékszerbolt tulajdonosa, egy 40 év köröli nő mindent tagadott, ám egy névtelenségét kérő informátor megerősítette, hogy a nőt bilincsben vitték el. A tulaj pedig azt mondta, hogy hozzájuk bárki vihet be ékszert eladásra, hisz ez az ékszerbolt tevékenységi köréhez tartozik.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem köteles ellenőrizni

Mint mondta neki nem kötelessége ellenőrizni, hogy a bevitt ékszer honnan van. Csakhogy, mint kiderült, a tolvaj nem az első alkalommal volt a nyíregyházi ékszerboltban. Azaz nem egyszeri esetről van szó, hanem rendszeresen visszatért a borsodi zsákmányt eladni a férfi.

Zárva volt az üzlet

Egyébként az üzlet a tábla szerint nyitva kellett volna legyen, ennek ellenére zárva volt.

Felmerült az orgazdaság gyanúja

A Frissmédia úgy tudja, hogy a bolt tulajdonosával szemben már máskor is felmerült az orgazdaság gyanúja.

A jelenlegi tényállás

A jelenlegi tényállás szerint a gyanúsított a Miskolcon, Mályiban és Kistokajban lévő családi házakból fél év alatt csaknem 5 millió forint értékű ékszert és pénzt zsákmányolt. A lezárt ingatlanokba a nyílászárókat befeszítve jutott be, a házakban minden esetben készpénzt és ékszereket keresett. Volt olyan alkalom, amikor külföldi fizetőeszközöket – eurót, dubaji dirhamot – talált, azokat szintén magával vitte. A sértetteknek esetenként 200 – 600 ezer forint kárt okozott, de volt olyan is, amikor a kár összege elérte a 2,5 millió forintot.

Nyíregyházára vitte az ékszereket

A gyanúsított az ékszereket Nyíregyházára vitte, hogy az említett ékszerboltban értékesítette azokat. Most vasárnap is éppen az ékszerboltban tartózkodott, a korábban megszerzett értékeket próbálta eladni, amikor igazoltatták és megtalálták nála a betörésekből származó tárgyakat, valamint közel félmillió forintot és a néhány nappal korábban ellopott dubaji dirhamot is.

Ez várhat rá

A büntetett előéletű gyanúsítottal szemben több rendbeli lopás miatt indult eljárás, ezért akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A büntetés mértékére tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. Tartani kell attól is, hogy a bizonyítékok elrejtésével megnehezítené a bizonyítást, vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így egy hónapra, január 1-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A nyíregyházi ékszerbolt tulajdonosa szabadlábon védekezik. A bíróság döntésével szemben a gyanúsított és védője fellebbezett, ezért az nem végleges.

Kiemelt kép: Illusztráció