A Debreceni Járási Ügyészség két rendbeli, társtettesként elkövetett kuruzslás bűntettével vádolt meg két személyt, akik fogorvosi jártasságot színlelve két betegen úgy végeztek beavatkozást, hogy nem rendelkeztek fogorvosi képesítéssel.

Külföldről jött haza

A külföldön élő nő, 2021 júliusában Magyarországon tartózkodott, amikor fogászati panaszai lettek, ezért felkeresett egy fogtechnikai műhelyt. Az ott technikusként dolgozó, fogorvosi gyakorlatot színlelő férfi megvizsgálta a beteget, majd közölte, hogy több fogát is ki kell húzni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Orvosnak mondták magukat

A férfi a beavatkozást másnapra el is vállalta egy Hajdú-Bihar vármegyei rendelőben. A páciens másnap reggel meg is jelent, ahol már jelen volt a két orvosnak mondott férfi.

 

7 fogat húzott ki

A nyugdíjas, fogász szakképesítésű férfi fogorvosi gyakorlatot színlelve megvizsgálta az asszonyt, aki belegyezett, hogy kihúzzák a fogait. Az érzéstelenítő injekciók beadása után a férfi kihúzta a sértett hét fogát, amiért az asszony közel 60 ezer forintot fizetett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

4 fogat akart kihúzni

A sértett fia 2021 augusztusában fogfájásra panaszkodott, így, amikor édesanyja a fogpótlás próbájára visszament a rendelőbe, a fia is vele tartott. A férfi, jártasságot színlelve megnézte a fiatal beteg fogait, és további vizsgálat nélkül közölte, hogy négy fogát nem lehet megmenteni, azokat ki kell húzni.

Beadta az érzéstelenítőt

Az anya és fia, 2021. augusztus 24-én reggel megjelentek a rendelőben, ahol a férfi beadta az érzéstelenítő injekciókat, majd megkezdte a fogak eltávolítását.

Beletört az állkapocsba

A második fog azonban beletört a beteg állkapcsába, ezért félbeszakították a beavatkozást. A fiatal férfi, később nagy fájdalmai miatt, szakorvoshoz, illetve szájsebészeti klinikára ment, ahol megfelelően ellátták. Az elkövetők a sértetteken fogorvosi képesítés nélkül végeztek beavatkozást.

Vádat emeltek ellenük

A Debreceni Járási Ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság mindkettőjüket felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve a férfit pénzbüntetésre is ítélje, továbbá tiltsa el őt a fogász tevékenység gyakorlásától.

Semmilyen végzettsége nem volt

A Kékvillogó.hu júniusban írt arról, hogy nőgyógyásznak adta ki magát egy férfi Pécsen. A csaló nem rendelkezett semmilyen orvosi végzettséggel, hároméves szakiskolát végzett, majd ezt követően szociális gondozó és betegápoló bizonyítványt szerzett.

Hazudott a kozmetikusának

A csalássorozat még 2021-ben kezdődött. A férfi először a kozmetikusának hazudta azt, hogy nőgyógyász. A nő munka közben rosszul lett, az ott tartózkodó férfi pedig kapott az alkalmon, és felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, illetve kezeli, mert könnyen előfordulhat, hogy nőgyógyászati problémája van.

Többször is megvizsgálta

A csaló ezután többször is megvizsgálta a kozmetikust a lakásán vagy a nő munkahelyén, sőt kenetet is vett tőle. A nő annyira elégedett volt, hogy az egyik ismerősének is ajánlotta az „orvost”, aki gyermeket tervezett a párjával. 

Gyanakodni kezdtek

A csaló a pár mindkét tagját több alkalommal megvizsgálta, mintát és kenetet véve tőlük. A pár női tagja kezdett először gyanakodni, ezért feljelentést tett a rendőrségen.

Ügyvédnek adta ki magát

Ezzel párhuzamosan a férfi egy társkeresős ismerkedés közben ugyanazon az álnéven mutatkozott be, ekkor viszont már ügyvédnek adta ki magát. A későbbiekben többször találkozott a nővel, a neten is folyamatosan kapcsolatban álltak, különböző profilok alatt tévedésbe ejtette őt.

Mellébeszélés

Először ügyvédként azt állította, hogy felesége autóbalesetet szenvedett, majd meghalt. Aztán saját betegségeire és más családtagjai halálára hivatkozott. Egy idő után egy másik fiktív néven vette fel a kapcsolatot a naiv nővel, akinek azt mondta, hogy az ügyvéd, akivel addig tartotta a kapcsolatot, meghalt, viszont minden vagyonát rá hagyta. Végül közel 12 millió forintot sikerült kicsalnia tőle.

Két év börtönt kapott

A Pécsi Járásbíróság június 6-án tartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével a csaló férfit kuruzslás és folytatólagosan elkövetett csalás miatt két év börtönre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá közel 900 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.