A játékvezető felkészültségének és bíró lélekjelenlétének köszönheti egy fiatal labdarúgó az életét. Az érettségire készülő tizenéves az egyik borsodi, megyei meccsen esett össze. A bíró látta, hogy baj van, és azonnal megkezdte az életmentést, amit addig folytatott, amíg a mentők ki nem érkeztek a helyszínre.
Erős ütést kapott a fejére
A Gyönk-Sátoraljaújhely találkozón a játokos egy szabályos becsúszás után esett el úgy, hogy erős ütést kapott a fejére. Megpróbált felállni, de összeesett. A bíró azonnal odarohant, megkezdte a beavatkozást. Stabil oldalfekvésbe fektették a játékost, és biztosították a légutat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Megkezdték az életmentést
Belicza János játékvezető szerint ,,ezután jöttek a nehezebb pillanatok, mert még mindig nem volt magánál a fiatal játékos és hosszú-hosszú perceknek tűnt, amik másodpercek voltak természetesen. Szerencsére visszajött és akkor már ott volt a sátoraljaújhelyi stáb is, Bandi bácsi és Zsolti és azonnal tudtak segíteni precízen a továbbiakban” – mesélte.
Gyorsan felépült
Az érettségi előtt álló fiú miután magához tért, olyan gyorsan felépült, hogy a vizsgáit sem kellett elhalasztani. A játékvezető azt mondta, a meccs hangulata ezután teljesen megváltozott.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Kemény helyzet volt”
,,Mindenki megijedt természetesen, volt olyan hazai játékos, aki elsétált onnan, mert tényleg a látvány az kemény volt, viszont be kell, hogy valljam, hogy nekem is, mire kitisztult a kép, kiment a vér lábámból” – idézte fel Belicza János az ATV Híradónak.
Mentőhelikopter az iskolában
Mentőhelikopter segítségére volt szükség egy másik helyszínen egy salgótarjáni iskolában, ahol egy hetedikes diák testnevelés órán lett rosszul. Őt is újra kellett éleszteni.
Tudta, mi a dolga
,,Kollégánk azonnal és szakszerűen hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez. Defibrillátorok is vannak egyes tagintézményeinkben kihelyezve, de erre nem volt szükség, köszönhetően a kolléga gyors és kemény helytállásának” – mondta Tőzsér Katalin intézményvezető helyettes.
Felkészítették őket
A salgótarjáni oktatási intézmény korábbi, már nyugdíjas igazgatója azt mondta, a tanárokat folyamatosan felkészítették a hasonló rendkívüli helyzetekre. ,,Volt lehetőség felfrissíteni az újraélesztés, elsősegélynyújtással kapcsolatos ismereteiket, illetve ahol tudtunk defibrillátort szereztünk be” – nyilatkozta Mravcsik Sándor.
Budapestre szállították
A hetedikes diákot Budapestre vitte a helikopter. Állapotáról egyelőre nem érkezett tájékoztatás. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció