Borzalmas balesetsorozat rázta meg az országot péntek hajnalban az M1-es autópályán, Töltéstava térségében. Két egymást követő ütközésben összesen nyolc ember veszítette életét, a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljesen lezárták.A katasztrófavédelem és a rendőrség tájékoztatása szerint a tragédiák alig negyven perc különbséggel, egymástól mindössze két kilométerre történtek.

Lángoló kamion és azonnali halál

A drámasorozat hajnali 4 óra 30 perc körül kezdődött az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, Győr közelében. Egy Hegyeshalom felé tartó kamion eddig tisztázatlan okokból több, az út szélén álló munkagépnek hajtott neki. A becsapódás ereje hatalmas volt: a kamion szó szerint összetolta a munkagépeket, majd a teherautó fülkéje azonnal kigyulladt. A lángok másodpercek alatt átterjedtek a jármű rakományára is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kigyulladt kamion 

Bár a munkagépeket a baleset idején szerencsére nem használták, a kamion sofőrjének esélye sem volt a túlélésre: a tehergépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. A győri hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, és két vízsugárral kezdték oltani a tomboló tüzet, aminek a továbbterjedését sikerült megakadályozniuk. A sűrű, fojtó füst miatt a Budapest felé vezető oldalon is lelassult a haladás, miközben a Hegyeshalom felé tartó forgalmat teljesen megállították.

40 perccel később jött a még nagyobb tragédia: 

Miközben a hatóságok még az égő kamionnál küzdöttek, a kialakuló torlódás végén, alig két kilométerre lemaradva, 5 óra 10 perc körül megtörtént a második, még pusztítóbb tragédia. A 113-as kilométerszelvénynél egy kilenc embert szállító kisbusz hatalmas sebességgel belerohant az előző baleset miatt várakozó nyerges vontató hátuljába. Ebben a balesetben 7 ember a helyszínen meghalt. Ketten pedig megsérültek. A győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók azonnal megkezdték a feszítővágókkal a műszaki mentést, de a kisbuszban ülők többségén már nem lehetett segíteni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Teljes útzár és terelés

A rendőrség a helyszínelés és a mentési munkálatok idejére a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljes szélességében lezárta, a forgalmat elterelik. A katasztrófavédelem legfrissebb információi szerint a 113-as kilométernél (a kisbusz tragédiájánál) a tűzoltók már befejezték a munkát, azonban a 115-ös kilométernél, a kiégett kamion helyszínén a hatósági munkálatok és a műszaki mentés még jelenleg is gőzerővel zajlik. A hatóságok kérik az autósokat, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek az érintett szakaszon, és ha tehetik, válasszanak alternatív útvonalat! A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció