Hétfőn két embert is elgázolt a vonat. Zuglónál egy 19 éves fiú halt meg, ő feltehetően szándékosan feküdt a sínekre. Tatabányánál is meghalt egy ember. Közben Vámospércsnél kigyulladt egy motorvonat, a lángoló szerelvényről készült videót cikkünk végén tudod megnézni.
Gázolt a vonat Zuglóban
Egy embert gázolt el a Szegedről Budapestre tartó Napfény InterCity vonat hétfő délután. A baleset a Nyugati pályaudvar és Zugló közötti szakaszon történt. A helyszínelést este negyed hatra fejezték be, így a vonatok már ismét két vágányon közlekedhetnek. Éjszakáig a ceglédi és a lajosmizsei vonalon is helyreállhat a menetrend. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Szándékosan lépett a vonat elé
A gázolásban egy 19 éves fiú vesztette életét, aki feltehetően öngyilkossági szándékkal lépett a szerelvény elé. A BRFK sajtóosztálya az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja és a rendőrség közigazgatási eljárásban fogja vizsgálni a haláleset körülményeit.
Tatabányánál is gázolt a vonat
A MÁVINFORM szerint szintén hétfő délután, gázolt a vonat Tatabányánál hétfő délután. A Sopronból Budapestre tartó Tűztorony InterCity a tatabányai vasállomáson gázolt el egy embert. A helyszínelést este kilenc órára fejezték be, így éjszakára már helyreállt a menetrend a győri fővonalon.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kigyulladt egy vonat
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy motorvonat a Hajdú-Bihar vármegyei Vámospércsen hétfő délután. A szerelvény a vasútállomáson gyulladt ki – közölte honlapján a katasztrófavédelem. A tűzről videó is készült, amelyen jól látható, hogy hatalmas lángokkal égett a MÁV motorkocsija.
Senki nem sérült meg
A tűzesethez a debreceni hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik két vízsugárral oltották el a lángokat. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Debrecenből Nyírábrányba tartó, 16:35-kor induló személyvonat motorkocsija gyulladt ki. A balesetben senki nem sérült meg.
Felújításra lenne szükség
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebook-oldalán az alábbi videót megosztva azt írta: „Ennyi pénzért ez jár. Illetve, már nem jár”, utalva arra, hogy a vasútnál felújításokra lenne szükség.
Vonalbezárások jöhetnek
A tűz oka egyelőre nem ismert, de a kevés jármű és a pénzügyi elvonások miatt további vonalbezárásokat jöhetnek. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is rendszeresen bírálja a MÁV helyzetét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Van segítség!
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
A kigyulladt vonat
Kiemelt kép: illusztráció