A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki fél év alatt az ország több részén is kerékpárokat lopott el tárolókból. A profi tolvaj Solymáron bukott le. A térfigyelő kamerákkal élőben nézték őt a rendőrök. Amikor jól végezve dolgát megpróbált eltekerni a helyszínről, csikorogva megállt előtte egy rendőrautó és a férfi legnagyobb megdöbbenésére fegyvert fogtak rá a zsaruk. Az akcióról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Profi bicikli tolvaj

A vádirat szerint az elkövető megélhetését abból fedezte, hogy az ország különböző településein, többnyire vasútállomásokon lezárt kerékpárokat lopott el. Módszere az volt, hogy miután felderítette a helyszínt, egy erővágóval elvágta a kerékpárt lezáró lakatot, majd felpattanva a járműre elkerekezett vele. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Budapest környékén is lopott

A férfi Solymáron, Maglódon, Enesén, Sopronban és Farádon, esetenként visszatérő jelleggel ugyanarról a helyszínről, összesen kilenc kerékpárt lopott el.

 

Látták a térfigyelő kamerák

A férfi cselekményeit jellemzően az állomásokon elhelyezett térfigyelő kamerák rögzítették. Az egyik solymári esetben azonban a kamera képét élőben követve sikerült őt elfogni is a cselekménye közben.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gyorsan jöttek a rendőrök

A cikkünk alján megnézhető videón jól látszik, hogyan lopja el a férfi a bringát és az is, milyen gyorsan érkezik érte a rendőrautó. A zsaruk fegyvert fognak a tolvajra, aki vélhetően igen csak meglepődött, hogy lebukott. Az ilyen felvételeket elnézve mindig meglepő, hogy egy bekamerázott területen miért próbál valaki bűncselekményt elkövetni.

4 évet kaphat

A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetővel szemben kilenc rendbeli lopási cselekmény miatt emelt vádat. Ha elítélik, akár négy évet is kaphat. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Itt a térfigyelő kamera felvétele

Kiemelt kép forrása a fenti videó